back to top
2024. október 07. 14:28
KezdőlapMoto2Phillip Island - Dixon elvett köre után Augusto Fernandezé az első szabadedzés

Phillip Island – Dixon elvett köre után Augusto Fernandezé az első szabadedzés

A három kategória közül a Moto2-esek számára alakult a legkalandosabban az első szabadedzés. Már az első percekben hárman is a sóderágyban kötöttek ki.

A fordulatoknak viszont nem volt vége, ugyanis az első négy percben további két pilóta is elesett. Manuel Gonzalezzel ráadásul olyan rossz helyen történt mindez, hogy a gyakorlást félbe is kellett szakítani, hogy letakaríthassák a pályát.

A folytatás sem volt eseménymentes. Somkiat Chantra ezúttal már ki tudott jönni a boxból, Pedro Acosta pedig másodszor is elesett. Eközben elkezdett cseperegni az eső, de a pálya sokáig száraz maradt. Bár néhány kört még tudtak menni, de a végére már elkezdett rendesen esni az eső. Így az akkor vezető Augusto Fernandez maradt az élen Salac és Arbolino előtt. Néhány perc várakozás után ugyan többen is kijöttek a pályára, de nem tudtak javítani. Antonelli viszont eldobta a motort, amelyet az azt felállító pályabírók is elejtettek. De nem ő volt az egyetlen a végén, ugyanis Alcoba és Kelly is elesett. Utóbbinak szerencséje volt, hogy nem talált el senkit, és őt sem senki.

Ugyan a leggyorsabb kört Dixon motorozta, de azt sárga zászló miatt elvették, így a bajnokságot vezető Fernandez zárta az élen a gyakorlást.

Moto2 első szabadedzés végeredménye:

1 Augusto Fernandez Red Bull KTM Ajo 01’34.704 0.000
2 Filip Salac Gresini Racing Moto2 01’34.778 0.074 / 0.074
3 Jake Dixon Inde GASGAS Aspar Team 01’34.840 0.136 / 0.062
4 Somkiat Chantra IDEMITSU Honda Team Asia 01’34.970 0.266 / 0.130
5 Tony Arbolino Elf Marc VDS Racing Team 01’35.001 0.297 / 0.031
6 Bo Bendsneyder Pertamina Mandalika SAG Team 01’35.018 0.314 / 0.017
7 Aron Canet Flexbox HP40 01’35.050 0.346 / 0.032
8 Sam Lowes Elf Marc VDS Racing Team 01’35.287 0.583 / 0.237
9 Albert Arenas Inde GASGAS Aspar Team 01’35.295 0.591 / 0.008
10 Fermín Aldeguer Beta Tools Speed Up 01’35.346 0.642 / 0.051
11 Alonso Lopez Beta Tools Speed Up 01’35.402 0.698 / 0.056
12 Manuel Gonzalez Yamaha VR46 Master Camp Team 01’35.476 0.772 / 0.074
13 Jeremy Alcoba Liqui Moly Intact GP 01’35.531 0.827 / 0.055
14 Joe Roberts Italtrans Racing Team 01’35.546 0.842 / 0.015
15 Marcel Schrotter Liqui Moly Intact GP 01’35.799 1.095 / 0.253
16 Ai Ogura IDEMITSU Honda Team Asia 01’35.876 1.172 / 0.077
17 Cameron Beaubier American Racing 01’36.158 1.454 / 0.282
18 Marcos Ramirez MV Agusta Forward Racing 01’36.192 1.488 / 0.034
19 Barry Baltus RW Racing GP 01’36.231 1.527 / 0.039
20 Sean Dylan Kelly American Racing 01’36.554 1.850 / 0.323
21 Niccolò Antonelli Mooney VR46 Racing Team 01’36.672 1.968 / 0.118
22 Simone Corsi MV Agusta Forward Racing 01’36.867 2.163 / 0.195
23 Jorge Navarro Flexbox HP40 01’36.908 2.204 / 0.041
24 Keminth Kubo Yamaha VR46 Master Camp Team 01’36.938 2.234 / 0.030
25 Celestino Vietti Mooney VR46 Racing Team 01’37.326 2.622 / 0.388
26 Taiga Hada Pertamina Mandalika SAG Team 01’37.528 2.824 / 0.202
27 Lorenzo Dalla Porta Italtrans Racing Team 01’38.199 3.495 / 0.671
107%-on kívül
Alessandro Zaccone Gresini Racing Moto2 01’44.550 9.846 / 6.351
Idő nélkül
Zonta Van Den Goorbergh RW Racing GP 0.000
Pedro Acosta Red Bull KTM Ajo 0.000