2024. április 19. 04:06
KezdőlapMotoGPPhillip Island - Zarco nyerte az első szabadedzést

Phillip Island – Zarco nyerte az első szabadedzést

Marc Marquez Hondáját már az edzés előtt is árgus szemekkel lehetett figyelni, ugyanis a Ducati és a Suzuki után az ő motorján is megjelentek a hátsó légterelő elemek. A nyolcszoros világbajnok mindkét motorját használta, hogy összehasonlítsa az új fejlesztést a korábbi állapotokkal.

Ha nem lett volna egyértelmű, hogy hova tértek vissza 3 év kihagyás után, akkor az alapból szokatlan, ám Phillip Island-en a legkevésbé sem meglepő vendég érkezett. A pálya egyik pontján egy kenguru szaladt át a mezőny előtt.

A MotoGP-sek legalább már viszonylag zavartalan körülmények között mehettek – már amennyire a szél nem számít zavaró tényezőnek. A bajnoki címvédő Fabio Quartararo alatt is sokat mozgott a Yamaha, de a francia ennek ellenére sokáig vezette a gyakorlást. Bő negyed órával a vége előtt a két Repsol Honda tört az élre, a végén viszont a Ducatik is begyorsultak. Különösen Jack Miller, aki a hazai közönség örömére átvette a vezetést. Az utolsó körökben viszont az ausztrál nem, Johann Zarco viszont tudott még javítani. Meglepetést viszont alighanem Alex Marquez okozott, aki a harmadik helyen zárta az első gyakorlást. Őt követi Rins, Aleix Espargaro, Bastianini, Marc Marquez és Bagnaia. A bajnokságot vezető Quartararo a végén a legjobb 10-ből is kicsúszott, de a 12. helyen is egy másodpercen belül Millerhez képest.

MotoGP első szabadedzés végeredménye:

1 Johann Zarco Prima Pramac Racing 01’30.368 0.000
2 Jack Miller Ducati Lenovo Team 01’30.459 0.091 / 0.091
3 Alex Marquez LCR Honda CASTROL 01’30.493 0.125 / 0.034
4 Alex Rins Team SUZUKI ECSTAR 01’30.511 0.143 / 0.018
5 Aleix Espargaro Aprilia Racing 01’30.687 0.319 / 0.176
6 Enea Bastianini Gresini Racing MotoGP 01’30.790 0.422 / 0.103
7 Marc Marquez Repsol Honda Team 01’30.897 0.529 / 0.107
8 Francesco Bagnaia Ducati Lenovo Team 01’31.077 0.709 / 0.180
9 Fabio Di Giannantonio Gresini Racing MotoGP 01’31.087 0.719 / 0.010
10 Marco Bezzecchi Mooney VR46 Racing Team 01’31.166 0.798 / 0.079
11 Pol Espargaro Repsol Honda Team 01’31.194 0.826 / 0.028
12 Fabio Quartararo Monster Energy Yamaha MotoGP 01’31.195 0.827 / 0.001
13 Jorge Martin Prima Pramac Racing 01’31.419 1.051 / 0.224
14 Maverick Viñales Aprilia Racing 01’31.436 1.068 / 0.017
15 Joan Mir Team SUZUKI ECSTAR 01’31.531 1.163 / 0.095
16 Darryn Binder WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’31.700 1.332 / 0.169
17 Cal Crutchlow WithU Yamaha RNF MotoGP Team 01’31.868 1.500 / 0.168
18 Miguel Oliveira Red Bull KTM Factory Racing 01’31.950 1.582 / 0.082
19 Franco Morbidelli Monster Energy Yamaha MotoGP 01’32.178 1.810 / 0.228
20 Remy Gardner Tech3 KTM Factory Racing 01’32.207 1.839 / 0.029
21 Brad Binder Red Bull KTM Factory Racing 01’32.566 2.198 / 0.359
22 Luca Marini Mooney VR46 Racing Team 01’32.831 2.463 / 0.265
23 Raul Fernandez Tech3 KTM Factory Racing 01’32.947 2.579 / 0.116
24 Tetsuta Nagashima LCR Honda IDEMITSU 01’34.437 4.069 / 1.490