2024. március 29. 16:53
KezdőlapSuperbikeMandalika: Razgatlioglu nyerte az első edzést, Rea mindössze 8. hellyel kezdett

Mandalika: Razgatlioglu nyerte az első edzést, Rea mindössze 8. hellyel kezdett

Bár ezen a hétvégén Bautista biztosíthatja be a világbajnoki címet ezen a pályán, az első szabadedzésen a címvédő kezdett a legjobban. A szokásos meleg és páratartalom ezúttal sem könnyítette meg a versenyzők dolgát, de legalább az eső nem érkezett meg. Razgatlioglu pedig végig magabiztos volt, és a referenciapontot jelentette a többiek számára.

Bár sokáig itt is a szokásos hármas volt az élen, akiket Locatelli követett szorosan, a végén az utolsó javítások kicsit megkavarták az erősorrendet. A török versenyzőt senki nem tudta letaszítani az élről, viszont a Hondával már többször remeklő Iker Lecuona jött fel mögé a második helyre. Alvaro Bautista harmadik lett a Ducatival, Jonathan Rea pedig visszacsúszott a végére. A kawasakis mindössze a 8. helyen találta magát, míg csapattársa, Alex Lowes a legjobb 10-be sem fért be.

Az első szabadedzés végeredménye

1 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha with Brixx  1’36.938
2 I. LECUONA Team HRC  1’37.127  0.189  0.189
3 A. BAUTISTA Aruba.it Racing – Ducati  1’37.509  0.571  0.382
4 M. VAN DER MARK BMW Motorrad WorldSBK Team  1’37.719  0.781  0.210
5 X. VIERGE Team HRC  1’37.882  0.944  0.163
6 A. LOCATELLI Pata Yamaha with Brixx  1’37.913  0.975  0.031
7 M. RINALDI Aruba.it Racing – Ducati  1’37.932  0.994  0.019
8 J. REA Kawasaki Racing Team  1’37.965  1.027  0.033
9 S. REDDING BMW Motorrad WorldSBK Team  1’38.052  1.114  0.087
10 K. SMITH TPR Team Pedercini Racing  1’38.114  1.176  0.062
11 A. LOWES Kawasaki Racing Team  1’38.694  1.756  0.580
12 L. MAHIAS Kawasaki Puccetti Racing  1’38.697  1.759  0.003
13 P. OETTL Team Goeleven  1’38.849  1.911  0.152
14 A. BASSANI Motocorsa Racing  1’38.869  1.931  0.020
15 H. SYAHRIN MIE Racing Honda Team  1’39.004  2.066  0.135
16 G. GERLOFF GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team  1’39.147  2.209  0.143
17 O. KONIG Orelac Racing Verdnatura  1’39.360  2.422  0.213
18 L. BAZ Bonovo Action BMW  1’39.444  2.506  0.084
19 L. MERCADO MIE Racing Honda Team  1’39.749  2.811  0.305
20 X. FORES BARNI Spark Racing Team  1’39.754  2.816  0.005
21 K. NOZANE GYTR GRT Yamaha WorldSBK Team  1’40.704  3.766  0.950
22 E. LAVERTY Bonovo Action BMW  1’41.630  4.692  0.926