2024. március 28. 16:17
KezdőlapWheelieLétezik motorversenyző, aki fél a motoroktól? ─ Igen, és ráadásul többszörös világbajnok

Létezik motorversenyző, aki fél a motoroktól? ─ Igen, és ráadásul többszörös világbajnok

Jorge Lorenzo többször beszélt már arról, hogy fél a motoroktól. Ha egy versenyző azt mondja, hogy fél a motoroktól, az legalább annyira szürreálisnak tűnhet, mint amennyire igaz. A spanyol elmondása szerint pályafutása utolsó szakaszában olyannyira félt a versenyzéstől, hogy képtelen volt a motor gázkarjára tenni a kezét.

Jorge Lorenzo a La Roca című műsorban fejtette ki a témát, mely szerint fél a motoroktól.

„Az esetek 99%-ában vagy inkább 99,9%-ában nem féltem, mert versenyeket nyertem, és ezzel sikerült egy kis időre szőnyeg alá söpörnöm a félelmem. Máskor viszont ismét előjött, akkor pedig nem tudtam elképzelni, hogy folytatni tudnám a versenyzést. Négy futamon egymás után hétszer buktam, volt, hogy beütöttem a fejem, elvesztettem az eszméletem, három napig nem emlékeztem semmire, és a mai napig nem emlékszem, mi történt azon a versenyen.”

Ekkor orvosa azt mondta a spanyol legendának, hogy az állapota kényes, mert az egyik pupillája kisebb, mint a másik, és ez annak a tünete, hogy történt valami az agyában. Ezért elgondolkodott, és azt mondta magának:

„Ha így folytatom, és nem leszek óvatosabb, abból baj lehet.”

Lorenzóval állította párhuzamba új világbajnok versenyzőjüket a gyári Honda főnöke

Lorenzo elmondta, hogy a visszavonulása óta nagyon ritkán motorozik.

„Két napot szoktam az elektromos motorkerékpárok szponzorával. A tulajdonos nagy motorrajongó, és imád pályára járni. Szervez egy napot 20 híres motorossal, elmegyünk Mugellóba és Misanóba. Más esetben nem nagyon ülök motorra.”

Lorenzo egyébként elfogadta a Super Soco ajánlatát, hogy az elektromos motorkerékpárok gyártójának nagykövete legyen világszerte. A hivatalosan ProDay névre keresztelt nap a márka népszerűsítését szolgálja, és mellesleg lehetővé teszi, hogy néhány potenciális Super Soco vásárló kipróbálhassa az elektromos motorkerékpárok kínálatát a misanói pályán, néhány meghívott versenyző kíséretében.