back to top
2024. október 15. 12:21
KezdőlapMotoGPBotrány érik a MotoGP-ben, a versenyzők panaszai ellenére sem történik semmi

Botrány érik a MotoGP-ben, a versenyzők panaszai ellenére sem történik semmi

A MotoGP versenyzői számára korántsem biztonságos a portimãói pálya kavicságya, amint azt a hétvégi teszten is láthattuk. A pilóták évek óta panaszkodnak erre, mégsem történt eddig érdemi változás.

A portimãói kavicságyak nem felelnek meg a szabályoknak: a 6-15 mm átmérőjű kavicsok helyett helyenként ökölnyi méretű darabok vannak, amelyek súlyosabb sérülésekhez is vezethetnek.

Fabio Di Giannantonio rengeteg veszített a szombati bukását követően, hiszen ki kellett hagynia a nagyon értékes vasárnapi tesztnapot és néhány nap edzést is ki kell hagynia a 2 hét múlva kezdődő szezon előtt. Az olasz versenyző agyrázkódást szenvedett, amikor a kavicságyba csapódott.

„Minden évben panaszkodunk a kavicsokra, mert nagyon nagy darabok vannak közte. És amikor belecsapódsz, az sokkal fájdalmasabb, mint az aszfaltnak ütközni. Csak csúsztam a pályán, és amint beértem a kavicságyba az olyan volt, mint egy robbanás. Amint a fejem nekicsapódott a kavicsnak, teljesen ‘kikapcsoltam’. De ha megnézed a sisakot, az valami hihetetlen. Soha nem láttam még ilyet. Megkértem a csapatomat, hogy mondjanak valamit, mert nagyon odafigyelünk olyan dolgokra, mint a versenyzők biztonsági felszerelése, a festék a szegélyköveken és a pálya szélén lévő vonalak, szóval szerintem kell egy irányelv a kavicságyakra is. Mert így olyan, mintha a falnak mennénk, és azt mondtam, hogy ha így kell versenyeznünk, akkor jobb, ha Monacóba megyünk! Ott nagyobb a show, és a kockázat is ugyanolyan. Sok-sok éve kérjük őket, hogy változtassák meg itt a kavicsot, de csak az 1-es kanyarban változtattak, a pálya többi részén nem. Minden alkalommal azt mondják ‘igen, megcsináljuk’. Mi, a versenyzők, a versenyigazgatóság és a személyzet is kéri a pályát, hogy tegyenek valamit, de úgy tűnik, hogy nem.” – jellemezte az esetet utólag a Gresini versenyzője.

A szombaton agyrázkódást szenvedő versenyző erősen kritizálja a portugál pályát

Amikor Álex Márquez bukott, Ducatija úgy nézett ki utána, mintha széttépték volna, a nagy, éles szélű kövek miatt. A spanyolnak a bőrruhája sem volt sokkal jobb állapotban…

A probléma nem újkeletű, hiszen 2020-ban Francesco Bagnaia bukása után a kavicsokat bevitte a csapathoz is, hogy megmutassa, veszélyes méretűek. 2022 világbajnoka a tavalyi szezonban is panaszkodott a portugál kavicságyra. „Ahhoz képest, hogy mekkora volt a bukás, a motor túlságosan megsérült. A kavics túl nagy, nem olyan sima, mint a szabványos kavics, amit a pályákon kell használni, és ez olyasmi, amiről beszélnünk kell a biztonsági bizottságban a mi biztonságunk és a motorjaink biztonsága érdekében is.”

A pálya illetékesei ígéretet tettek arra, hogy megoldják a problémát, de érdemi előrelépés eddig nem történt az ügyben.

„Négy éve panaszkodunk emiatt, de semmi sem történik” – nyilatkozta Aleix Espargaró.  „Folyamatosan panaszkodunk, de nem hallgatnak ránk. Mi mást tehetnénk? Tegnap Mavericknek [Viñalesnek] és [Fabio] Di Giannantoniónak is voltak gondjai a kavicsággyal. Jerezben is 1000-szer kellett felszólalnunk, mielőtt változás történt.”

A MotoGP-ben szigorú szabályoknak kell megfelelni, így még inkább érthetetlen, hogy a szervezők nem tesznek semmit. A kavicságyaknak 6-15 mm átmérőjű kavicsból kell készülniük, a rétegnek 25 cm vastagnak kell lennie.

Az Autodromo Internacional do Algarve illetékesei most ígéretet tettek arra, hogy a március 24-26-i hétvégéig változtatásokat hajtanak végre, hogy megfeleljenek az előírásoknak. A következő, kevesebb mint két hétben nemcsak több ezer tonna kavicsot kell beszerezniük, de a finanszírozásukat is biztosítani kell. Hogy megtörténik-e valóban a csere, az rövidesen ki fog derülni.