2024. március 28. 17:40
KezdőlapMotoGPMég az ünnep szelleme sem érinti meg Max Biaggit, ha Rossiról van...

Még az ünnep szelleme sem érinti meg Max Biaggit, ha Rossiról van szó

Mielőtt elutazott volna Portugáliába, ahol a MotoGP 2023-as szezonja ezen a hétvégén kezdetét veszi, Max Biaggi volt az egyik vendége a Stasera c’è Cattelan című műsornak, ahol természetesen a legfőbb téma Valentino Rossi volt.

A március 22-én, szerdán sugárzott epizódban Max Biaggi interjút adott, amelyben elmesélte, milyen viszonyban van most korábbi riválisával, Valentino Rossival:

„Rossi? Nincs benne a top 50-ben, akit karácsonykor felhívok” ─ jelentette ki az olasz.

„Az olyan párharcokra, mint ami Vale és köztem zajlott, örökké emlékszik az ember” ─ kezdte Biaggi, mielőtt a műsorvezető feltette volna azt a kérdést, hogy milyen kapcsolatban áll most a két visszavonult versenyző egymással.

„Mint korábban. Átéltük a nagy rivalizálás pillanatát, ami epikus volt, de amikor ennek vége lett, mindketten visszatértünk a saját szerepünkhöz. Nincs közös társadalmi életünk, nem beszélünk egymással. Mondjuk, hogy Vale nincs az első öt között, akit karácsonykor felhívok. Sőt, még az első 50 között sincs.”

Így rendezte viszonyát Rossi a riválisaival, miután „kiöblítette a száját”

Max két gyermekéről, Ines Angelicáról és Leon Alexanderről is ejtett pár szót: „Vajon a nyomdokaimba akarnak-e lépni? A lányom nem, a fiam néha felhozza a témát, de én rögtön lebeszélem róla, mert tisztában vagyok a versenyzői karrier kockázataival, szeretném távol tartani a veszélytől. Ő kosárlabdázik, az kevésbé veszélyes.”