back to top
2024. október 07. 13:16
KezdőlapMotoGPPályán kívül is egymásnak feszültek a MotoGP-mezőny versenyzői

Pályán kívül is egymásnak feszültek a MotoGP-mezőny versenyzői

Aleix Espargaró erősen kritizálni kezdte a jelenlegi MotoGP-mezőnyt. Érzése szerint nagy részük nem tudja, hol van a határ.

Aleix Espargaró kiakadt a MotoGP nyitóhétvégéje után, amely után 4 versenyző került kórházba vagy tért haza sérülésekkel. A spanyol versenyző Marc Márquez esetében nem érzi elég keménynek a büntetést, a többi helyzetnél pedig a következetességet hiányolja.

„Szerintem legalább egy futamra fel kell függeszteniük őt. Mint annak idején Nakagamit Barcelonában – különben ez nevetséges. De nem én hozom a szabályokat. Csak azt remélem, hogy Oliveira jól van. Azzal a sebességgel, amivel nekiment, könnyen eltörhette volna a térdét. Ezt onnan tudom, hogy Bradley Smith egyszer Barcelonában így talált el, és eltörte a térdemet. Akkor egy évig nagy fájdalmaim voltak.”

Megbüntették Marc Márquezt, akinek az eltiltását követeli a MotoGP rangidőse

A csütörtöki versenyzői eligazításon a versenybírók elmagyarázták, mik a szankciók, ha szabálytalanság történik. „Ha felelőtlenül előzöl, és veszélyeztetsz egy másik ellenfelet, vagy az ellenfél bukik emiatt, akkor elsőre dupla hosszú körös büntetést kapsz. A második alkalommal a boxutcából indulhatsz. A harmadik alkalommal pedig boxutca áthajtást lesz a büntetés.”

Aleix Espargaró dühös véleménye arra is kitért, hogy nincs következetesség a döntésekben. Amit az egyik esetnél büntetnek, azt a következő pillanatban nem. „Amit én nem értek, az az, hogy millió kameránk van. Folyton azt mondom a Dornának, hogy nem akarok több kamerát a motoron a súly miatt – most három vagy négy van. Miért nem nézik meg ezeket a képeket, és miért nem elemzik őket? Ez nem olyan nehéz, 20 versenyző van, nem 100″ – dühöngött az Aprilia-versenyző. „Minden ismétli önmagát. Ami szombaton Joan Mir és Fabio Quartararo, illetve Álex Márquez és Maverick Vinales között történt, az pontosan ugyanaz volt. De Joan bukott, Álex pedig nem. Maverick viszont öt-nyolc helyet veszített emiatt. Miért kap Joan büntetést, Álex pedig nem? Nem azt mondom, hogy Joannak büntetést kell kapnia, talán nem is érdemelt volna. De ha valaki megkapja, akkor egy másik, ugyanolyan szabálytalanságért is meg kell adni.”

Espargaró számára egyértelmű, hogy miért születnek ellentmondásos döntések. „Akkor is, mint most, ugyanazok az emberek döntenek.”

A spanyol versenyző arról is beszélt, hogy érzése szerint a mezőny nagy része nem tudja hol a határ. „Az első futamnak vége, és sok versenyzőnk van kórházban. Nem folytathatjuk így tovább, ez őrültség. De ehhez semmi köze a versenyirányításnak, a csapatoknak vagy a médiának, ez rajtunk múlik. Az utolsó körben lehet agresszívan motorozni, lehet érintkezni, ez rendben van. De ez volt az első futam, és négyen vannak kórházban. Próbálok fair versenyző lenni a rajtrácson. Vasárnap nem előztem meg senkit, pedig egy másodperccel gyorsabb voltam, mint az előttem lévők. Azért lettem kilencedik, mert nem láttam lehetőséget az előzésre. Nem akartam balesetet előidézni. Ha előzni tudok, akkor előzök. Ha nem, akkor nem. Nem akarok senkinek nekimenni, nem így értelmezem ezt a sportot. Ha nincs hely, akkor nincs hely, és a kilencedik helyen végzel. De a többieket nem tudom irányítani. És nem én vagyok a világ legjobbja. Én is agresszíven motorozok, ha kell. De van egy határ. És tudom, hol van az enyém. A rajtrács 80 százalékán úgy érzem, hogy ők nem tudják. Számomra a leggyorsabb versenyzőnek kell nyernie. Ezért szeretem, ahogy Pecco Bagnaia vezet. Agresszívan, de mindig tisztán. Nekünk is így kell motoroznunk.”

Nyilatkozata végén odaszúrt még Mirnek is: „Az első két köre őrült volt. Jobbra ment, balra ment, előzött, hozzámért. És mindezt egy hosszú körbüntetéssel. Mi a fenét csinált? A következő körben úgyis veszít öt másodpercet. Amikor mögötte mentem, rájöttem, hogy nem ért semmit. Miért kockáztatta meg, hogy még egy ilyen büntetést kapjon?”

A VR46-csapat versenyzője, Marco Bezzecchi ellenvéleményt fogalmazott meg. Nem nevezte meg a másik versenyzőt, de a gyári Aprilia közelében volt, amikor az incidens történt, így nagy valószínűség szerint Aleix Espargaróra gondolt nyilatkozatában.

„Vannak olyan versenyzők, akik sírnak a Biztonsági Bizottságban az előzések miatt. Sírnak, mint egy kisbaba, aztán az első alkalommal olyat csinálnak, ami teljesen hülyeség és tönkreteszik a versenyedet. Úgy hét helyet vesztettem. Az a vicces, hogy három versenyző panaszkodik, és a három versenyző közül az egyik, aki mindig panaszkodik – és rám tavaly sokszor – ma ezt [az érintkezést] csinálja. Szóval nem értem, hogy miért panaszkodnak annyiszor rám, majd miért csinálják ugyanazt! Szeretek agresszív lenni, és nem panaszkodom. Erről szól a versenyzés. Szeretek csatázni.” nyilatkozta a fiatal olasz versenyző a sprintfutam után.

Óriási Ducati-dráma után a címvédő utolsó körös előzéssel győzött a történelmi MotoGP-futamon