2024. április 16. 07:27
KezdőlapMotoGPA Pramac-versenyző elmondta, miért dühíti annyira Marc Márquez hibája

A Pramac-versenyző elmondta, miért dühíti annyira Marc Márquez hibája

Jorge Martín szombaton még a dobogón ünnepelhetett a sprintversenyen, de a főfutam bukással végződött számára, Marc Márquez két alkalommal ütközött honfitársával, aki érthetően kiakadt a Honda-pilótára.

Jorge Martín rajta nem sikerült rosszul a vasárnapi futamon. Az első kanyarban a második helyen fordult, majd Bagnaia megelőzte, így a harmadik pozícióba került, nyomában Marc Márquezzel.

A harmadik körben Martín a 3-as kanyarban belekeveredett egy incidensbe a nyolcszoros világbajnok pikótával, és csak a szerencsének köszönhette, hogy motoron tudott maradni. A Pramac-versenyző elkerülte a bukást, és a 16. helyen térhetett vissza a pályára.

Óriási hiba Marc Márqueztől, kiütötte ellenfelét, aki megsérült (videó)

A 19. körben már a tizenegyedik helyig zárkózott fel, amikor egy kicsúszás után végleg véget ért a versenye. „Ez egy erős ütközés volt”mondta Martín a Márquezzel történt ütközésről. Eltört az egyik lábujjam, és a bokám is megsérült, ezt hétfőn megnézik. Kár, a tempómmal elérhető volt a győzelem. Az ütközés után a kormányom elgörbült, de így is elég gyors időket tudtam menni. Nem ez volt az első alkalom, hogy tönkretette a versenyemet. Remélem, a jövőben el tud majd kerülni. A versenyigazgatónak tennie kell valamit. Én még soha nem tettem tönkre neki egy versenyt sem, de ő már kettőt is elrontott nekem. Az első körben én vezettem. Amikor megelőzött, fel kellett állítanom a motort, hogy elkerüljem a bukást. Mivel elöl voltam, nem láttam őt, és volt egy kis koccanás. A második alkalommal egy nagy ütközés történt, és nagyon kellett vigyáznom, hogy ne essek el. Ha valaki előtted van, akkor szem előtt kell tartanod a fékezési pontját. Nem fékezhetsz úgy, mintha egyedül lennél a pályán. Úgy fékeztem, ahogy mindig is szoktam, ezt láthatod az állandó távolságból az előttem haladókhoz képest.” – foglalta össze a történéseket a Pramac versenyzője.

Instagram-posztja alapján Martín jól van és ott lesz a rajtnál Argentínában: „Ismét versenyhét! Még egy lehetőség, hogy megmutassuk a bennünk rejlő potenciált… az argentin hétvégére összpontosítva.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Jorge Martin Almoguera (@89jorgemartin) által megosztott bejegyzés

Aleix Espargaró már elmondta a véleményét Márquez büntetésével kapcsolatban, amivel Martín sem ért feltétlenül egyet, hiszen a szabályok alapján véleménye szerint kijárt volna a Honda-versenyzőnek egy komolyabb büntetés. „A versenyzői értekezleteken mindig elmondják nekünk, hogy ha ismételten ilyeneket csinálunk, akkor keményebb büntetéseket kapunk. Ő folyamatosan ilyeneket csinál, szóval talán keményebb büntetést kellene kapnia. De mint mindannyian tudjuk, Marcról beszélünk, és nem fognak tenni semmit.”