2024. április 24. 02:02
KezdőlapMoto2Az eső fenyegetésétől nem rettent meg a mezőny – a japán versenyző...

Az eső fenyegetésétől nem rettent meg a mezőny – a japán versenyző és a bajnokaspiráns pilóta letették névjegyüket

Az eső egész délután fenyegette a kisebb kategóriák versenyzőit, ám így is tudtak javítani a köridőkön. Végül a tabella 12. helyén álló Sasaki és a Moto2-es kategória jelenlegi 4. helyezettje, Pedro Acosta húzta be az első napot.

Moto3

Diogo Moreira uralta az Amerikai Nagydíj első edzését, A brazil 2:16.908-as időeredményével 0.272 másodperccel előzte meg Jaume Masiát és Ayumu Sasakit.

A második szabadedzésen lógott az eső lába, de megúszta a mezőny a változatos időjárást.

A gyakorlás elején a délelőtti helyzet nem változott, azonban később nagyobb fokozatra kapcsoltak a versenyzők. Végül Sasaki, Masia és Ortolá végeztek a legjobb három között. A délelőtti legerősebb időt elérő Diogo Moreira hibázott a második gyakorláson, így végül a 4. helyen fejezte be a pénteki napot.

Hajmeresztő bukást is láthattunk az edzésen Ruedától, az újonc pilóta saját lábán hagyta el a pályát, de esése után az orvosi központba szállították további vizsgálatokra.

A pénteki edzések kombinált végeredménye

Moto2

Jake Dixon tökéletesen kezdte a napot, az amerikai hétvége délelőtti Moto2-edzésén az első helyen végzett. A britet szorosan követte Somkiat Chantra, Filip Salac pedig erős teljesítményt nyújtva a 3. helyet szerezte meg.

A második edzésen érkezett egy csendes eső a pályára, de ez nem bolygatta meg a mezőnyt nagy mértékben.

A nedves aszfalt a negyedik szektorban jelentette a nagyobb problémát, de ez nem akadályozta meg Pedro Acostát abban, hogy az élre álljon röviddel a kockás zászló lengetése előtt, megelőzve Jake Dixont. Az edzés végén sorra érkeztek a gyors körök több versenyzőtől. Másodpercekkel a gyakorlás leintése előtt a sorrend átalakult, Joe Roberts ért oda először a második helyre, majd Arón Canet vette át a pozíciót, akit végül Arbolino sorolt egy hellyel hátrébb. A délelőtti első helyezett, Jake Dixon végül az ötödik helyen fejezte be a pénteki napot.

A pénteki edzések kombinált végeredménye