back to top
2024. július 18. 04:51
KezdőlapMotoGPA MotoGP versenyzői fontos biztonsági szempontokra panaszkodnak, most meghallgatja őket valaki?

A MotoGP versenyzői fontos biztonsági szempontokra panaszkodnak, most meghallgatja őket valaki?

Francesco Bagnaia a második helyen zárta a pénteki edzésnapot Austinban. Eredményével elégedett, azonban a pálya állapotával már kevésbé.

Francesco Bagnaia eredményesnek tartja a mögötte álló edzésnapot, úgy érzi, tettek egy lépést előre.

A Ducati továbbra is verhetetlen, a hajrában a Pramac-versenyző érte el a legjobb időt pénteken

„Jól érzem magam. Jó kompromisszumot találtunk erre a pályára, amely kemény féktávokkal rendelkezik, de sok olyan kanyarral is, ahol jó kezelhetőségre van szükség. Találtunk egy kompromisszumot, amely jól működik, de még egy lépésre szükségünk van” elemezte a nyitónapot az olasz versenyző.

„A közepes hátsó gumival dolgoztunk, ami elég jó volt. Aztán amikor a lágy hátsó abroncsra váltottam, a tapadási szint sokkal magasabb volt. Szóval szombaton fontos lesz, hogy még néhány kört megtegyünk a lágy gumival. De egyelőre elégedett vagyok a motorommal” – mondta el a regnáló bajnok, majd áttért a pálya állapotára, ami kevésbé tetszik neki. „Négy különböző aszfalt van ezen a pályán. Száraz körülmények között egész jól lehet vele bánni, de nedvesen nehezebb. Már szárazon is érzed, hogy az első kerék blokkol, amikor az 1-es kanyar előtt fékezel. Nedvesen ezek felerősödnek. Beszélni fogunk erről a Biztonsági Bizottságban, és megpróbáljuk megértetni velük. Mert a 11-es kanyarban is romlik az aszfalt, és ugyanez a helyzet a 12-es kanyarban is. Négy különböző felület egy pályán az én szemszögemből nézve nem normális.”

A pilóta véleménye szerint a tavalyihoz képest rosszabb lett az aszfaltcsík állapota. „Igen, az én szemszögemből nézve az. Hihetetlenül gyorsak vagyunk, már közel vagyunk a rekordhoz. A szint – mint azt tudjuk – nagyon magas. Reggel jó volt az első etapunk, mert a pálya már tiszta volt. Tavaly viszont az FP1 katasztrofális volt. Ebből a szempontból a biztonság javult a tavalyi évhez képest. De számomra továbbra is rosszabb a helyzet, mint tavaly” – zárta gondolatait a világbajnok.

Bagnaia nincs egyedül rossz véleményével a pálya állapotával kapcsolatban. A pénteki edzések után több pilóta panaszkodott a nem megfelelő minőségre.

„Mindig jól éreztem magam Austinban, nagyon szeretek az USA-ban lenni és versenyezni. Tetszik az amerikai versenyek hangulata. Azonban csalódott vagyok a pálya állapota miatt, nagyon rossz a felület, ami sokat követel a versenyzőtől. A pilóták évek óta panaszkodnak, de nem sok minden történt” – mondta a HRC tesztpilótája, Stefan Bradl, aki Marc Márquezt helyettesíti a hétvégén.

A pénteki edzéseken a harmadik helyen végző Álex Rins eredményesen zárta a pénteki napot, majd ő is kifejtette véleményét az aszfaltcsíkkal kapcsolatban. „A bukkanók kezdenek veszélyessé válni. Nagyon szeretem a pályát, de a legtöbb baleset olyan helyeken történik, ahol nagyon rossz az aszfalt. A 11-es és a 12-es kanyar különösen rossz, a felület ott nagyon sérült, és a bukkanók még rosszabbak, mint tavaly. Ezt meg kell beszélni a Biztonsági Bizottsággal.”