2024. április 20. 07:35
KezdőlapSuperbikeA Ducati 400. győzelmét hozta Assen

A Ducati 400. győzelmét hozta Assen

Álvaro Bautista és a Ducati ellen vasárnap sem volt ellenszer a Superbike-világbajnokság asseni fordulóján. A regnáló bajnok két győzelmével, egy újabb mesterhármassal térhet haza, valamint az olasz márka számára a 400. diadalt és a 700. dobogót szállította.

Superpole-verseny

Nem indult egyszerűen a Superbike-világbajnokság idei harmadik Superpole versenye. Loris Baznak akadt műszaki problémája a rajt előtt, aminek következtében folyadék került az aszfaltcsíkra. Annak érdekében, hogy a verseny biztonságosan elindulhasson, a pályát ellenőrizni kellett, ami egyben azt is jelentette, hogy a futamot nyolc körre rövidítették.

Jonathan Rea jól kapta el a rajtot és az élre ugrott, de Bautista az első körben válaszolni tudott, és visszavette a pozíciót északír vetélytársától. Rea és Toprak Razgatlıoğlu is nyomás alatt tartotta Bautistát. Ahogy a sprint az utolsó körökhöz közeledett, Bautista elkezdett elnyúlni Rea előtt és ismételten domináns futamgyőzelmet aratott. Rea a második, Razgatlıoğlu pedig a harmadik helyen fejezte be a versenyt. Bautista győzelme a Ducati 399. diadala volt a Superbike-világbajnokságban, emellett a 699 dobogója, így a második főfutamra úgy érkezhetett Bautista, hogy győzelmével csapata szép kerek számokat ér el. Rea második helye is új rekordot jelentett, mégpedig az egy pályán elért dobogós helyezések számát tekintve, eddig 25 alkalommal ünnepelhetett Assenben a pódiumon.

Lowes a futam elején még tudta tartani a lépést a vezető trióval, de később lemaradt, így be kellett érnie a negyedik hellyel, megnyugtató előnnyel Andrea Locatelli előtt. A gyári Yamaha pilótája Axel Bassanival és Dominique Aegerterrel folytatott küzdelmet, amiből győztesen került ki.

Miután Locatelli otthagyta őket, Bassani és Aegerter küzdöttek a hatodik helyért, amit végül a szatellit ducatis szerzett meg a Supersport-világbajnok előtt. A nyolcadik helyen Scott Reddinget intette le a kockás zászló, míg a kilencedik pozícióba Xavi Vierge ért oda.

A Superpole-futam végeredménye
1 A. BAUTISTA Aruba.It Racing Ducati
2 J. REA Kawasaki Racing Team Kawasaki 0,916
3 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha Yamaha 1,757
4 A. LOWES Kawasaki Racing Team Kawasaki 3,126
5 A. LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 6,067
6 A. BASSANI Motocorsa Racing Ducati 6,781
7 D. AEGERTER GYTR GRT Yamaha Yamaha 7,054
8 S. REDDING ROKiT BMW Motorrad BMW 7,125
9 X. VIERGE Team HRC Honda 8,568
10 M. VAN DER MARK ROKiT BMW Motorrad BMW 10,344
11 I. LECUONA Team HRC Honda 10,546
12 R. GARDNER GYTR GRT Yamaha Yamaha 11,246
13 M. RINALDI Aruba.It Racing Ducati 11,807
14 P. OETTL Team GoEleven Ducati 12,037
15 D. PETRUCCI Barni Spark Racing Ducati 12,825
16 B. RAY Yamaha Motoxracing Yamaha 13,079
17 G. GERLOFF Bonovo Action BMW BMW 13,549
18 H. SYAHRIN MIE Racing Honda 20,193
19 T. SYKES Puccetti Racing Kawasaki 21,340
20 L. BALDASSARRI GMT94 Yamaha Yamaha 24,463
21 E. GRANADO MIE Racing Honda 25,353
22 G. RUIU Bmax Racing BMW 25,706
23 O. KONIG Orelac Racing Kawasaki 27,243
Nem ért célba:
RET I. VINALES TPR by Vinales Racing Kawasaki 2 kör
RET L. BAZ Bonovo Action BMW BMW

Második főfutam

Bautista kapta el legjobban a rajtot a második főfutamon, azonnal az élre állt. Jonathan Rea kevésbé örülhetett a start után, török riválisa, Toprak Razgatlıoğlu el tudott menni mellette. A vezető trió a megszokott módon hamar elkezdett elnyúlni a mezőny további részétől.

Az első körökben Razgatlıoğlu próbált fogást találni a regnáló bajnokon, ám az első kísérletek sikertelennek bizonyultak. A török pilóta azonban nem adta fel, és rövidesen az élre állt, de néhány méter után ismét Bautista motorozott az első helyen. Razgatlıoğlut Rea is maga mögé tudta utasítani. Az első körökben sorra buktak a versenyzők, először az Assenben debütáló, tavalyi brit bajnok Bradley Ray, majd van der Mark és Vierge is a kavicságyban fejezte be a futamot. Van der Mark esése hatalmas volt, hordágyon kellett levinni a pályáról a hazai pilótát, majd mentőautóval további vizsgálatokra kórházba szállították.

Rövid időre Rea is az élre tudott állni, azonban Bautista és a Ducati ereje ellen nem volt ellenszere, a spanyol ismét visszavette a pozíciót.

Az északír a Razgatlıoğlu elleni csatát is elveszítette ezután, majd motorját is, hiszen 16 körrel a leintés előtt a 9-es kanyarban bukott.

Bautista ezután gyorsan előnyt épített ki, néhány kör után már 1 másodperccel vezetett Razgatlıoğlu és Locatelli előtt, amely a futam végére 4 másodperc fölé kúszott. A spanyol versenyző rendkívül domináns győzelmet aratott, ami 40. sikere volt a Superbike-világbajnokságon, a Ducati számára pedig a 400. diadalt és a 700. dobogót jelentette.

A második helyen Toprak Razgatlıoğlut intette le a kockás zászló, míg a harmadik helyen csapattársa, Andrea Locatelli végzett. A verseny hajrájában Aegerter rohamosan csökkentette a távolságot a negyedik helyen haladó Bassanival szemben, de nem sikerült befognia olasz riválisát. Azonban a szatellit ducatis pilóta büntetést kapott a leintés után, mivel a nagy csatában elhagyta a pályát az utolsó körben, ami azt jelentette, hogy Aegerter lett a negyedik, és egyben a legjobb szatellit versenyzőnek járó díjat is bezsebelte.

A hatodik helyen Remy Gardner fejezte be a futamot. A Yamaha számára igazán jól sikerült a verseny, hiszen a legjobb hatban négyen végeztek a japán márka képviseletében. A top10-et Redding, Petrucci, Lowes és Rinaldi egészítette ki.

A futam végeredménye:
1 A. BAUTISTA Aruba.It Racing Ducati
2 T. RAZGATLIOGLU Pata Yamaha Yamaha 3,915
3 A. LOCATELLI Pata Yamaha Yamaha 7,416
4 D. AEGERTER GYTR GRT Yamaha Yamaha 9,445
5 A. BASSANI Motocorsa Racing Ducati 9,500
6 R. GARDNER GYTR GRT Yamaha Yamaha 12,279
7 S. REDDING ROKiT BMW Motorrad BMW 13,457
8 D. PETRUCCI Barni Spark Racing Ducati 13,532
9 A. LOWES Kawasaki Racing Team Kawasaki 16,890
10 M. RINALDI Aruba.It Racing Ducati 20,304
11 P. OETTL Team GoEleven Ducati 21,645
12 G. GERLOFF Bonovo Action BMW BMW 22,038
13 L. BALDASSARRI GMT94 Yamaha Yamaha 37,985
14 H. SYAHRIN MIE Racing Honda 42,954
15 T. SYKES Puccetti Racing Kawasaki 44,662
16 O. KONIG Orelac Racing Kawasaki 54,512
17 E. GRANADO MIE Racing Honda 55,140
18 I. VINALES TPR by Vinales Racing Kawasaki 107,639
19 G. RUIU Bmax Racing BMW 107,659
Nem ért célba:
I. LECUONA Team HRC Honda 9 kör
L. BAZ Bonovo Action BMW BMW 13 kör
J. REA Kawasaki Racing Team Kawasaki 16 kör
X. VIERGE Team HRC Honda 19 kör
B. RAY Yamaha Motoxracing Yamaha 20 kör
M. VAN DER MARK ROKiT BMW Motorrad BMW 20 kör