2024. február 29. 12:44
KezdőlapMotoGPRossi pilótái voltak a leggyorsabbak, a Honda versenyzője bukott az új motorral...

Rossi pilótái voltak a leggyorsabbak, a Honda versenyzője bukott az új motorral a jerezi teszten

Miután vasárnap megrendezték a Spanyol Nagydíjat, a MotoGP mezőnye Jerezben maradt, hogy hétfőn megrendezzék az idei első szezonközi tesztet. A futamon látott felálláshoz képest annyi változás történt, hogy Iker Lecuonát Stefan Bradl, míg a sérült Miguel Oliveirát az éjszaka megérkező Lorenzo Savadori váltotta a Repsol Hondánál, illetve az RNF-nél. A létszám továbbra is 22 volt, hiszen Dani Pedrosa ezúttal is ott volt a pályán, míg a gyári Ducati Enea Bastianini hiányában csupán egy motorral képviseltette magát.

A két japán gyártó, valamint a KTM aeroelemeket tesztelt. A Hondára abból a szempontból volt érdemes figyelni, hogy Bradl az új, a Kalex által gyártott vázon vezetett. A német versenyző azonban körülbelül 2 órakor elesett a 6-os kanyarban, és azt követően az eredeti Honda-vázzal tért vissza a pályára. Csapattársa, Joan Mir, valamint az LCR-t vezető Álex Rins szintén bukott.

A Yamahánál Fabio Quartararo és Franco Morbidelli ugyancsak két különböző vázat tesztelt. A francia versenyző emellett új kipufogót, valamint aeroelemeket próbált ki. Ami pedig a hétvége meglepetését, a KTM-et illeti, a motor burkolatának oldalán egy meghosszabbított szárny volt látható. Az osztrák gyártó emellett azokat az elemeket is bevetette, amelyeket Pedrosa használt az előző három nap során.

 

A vasárnapi futamot megnyerő Bagnaia a 8 órán át tartó tesztelés első negyedében még csak pályára sem gördült. Ekkor egyébként Jorge Martín állt az élen 1:37.089 másodperces idővel. Féltávnál változott a helyzet az élen, miután a spanyol pilótát honfitársa, Aleix Espargaró mindössze 1 századdal, de letaszította az eredményjelző első helyéről. Quartararo 31 ezredes lemaradással a harmadik, míg a címvédő a hetedik pozíciót foglalta el.

Újabb 2 órával később már a Yamaha pilótája vezetett 1:36.725-tel, 335 ezreddel megelőzve a szintén javító Espargarót, Martín pedig ugyanazzal az idővel a harmadik pozícióban állt. Azonban Quartararo a végére visszaesett a harmadik pozícióba, miután a két VR46-os zárt az élen: Marco Bezzecchi 1:36.574-es időt motorozott, 104 ezreddel megelőzve Luca Marinit. Összehasonlításképpen, a hétvége legjobb ideje 1:36.493 volt, ezt Bagnaia futotta a Q1-ben.

A MotoGP mezőnyének jól be kellett osztania a rendelkezésre álló időt, hiszen mostantól kezdve sokat kell várniuk a következő kollektív tesztre. Erre ugyanis szeptember 11-én, a San Marinó-i Nagydíj másnapján kerül sor Misanóban.

A MotoGP jerezi tesztjének végeredménye