2024. április 19. 03:01
KezdőlapMotoGPA Forma-1-ben már régóta alkalmazzák, a MotoGP viszont nem kér belőle?

A Forma-1-ben már régóta alkalmazzák, a MotoGP viszont nem kér belőle?

A motorokon végzett munka mellett a MotoGP hétfői jerezi tesztjén a versenyirányítás és a versenyzők közötti rádiókommunikáció új rendszerét is kipróbálták.

A VR46 versenyzői abszolút taroltak a jerezi teszten. Mindketten a Ducati GP22-es motorjával, tehát a gyártó tavalyi fejlesztésű versenygépével gurultak a pályára. Luca Marini elmondta, hogy az alapbeállítás nem működött jól, valamint a vasárnapi nagydíjhoz hasonlóan a 4-es és 8-as kanyar is kifogott rajta, mivel nem az elképzeléseinek megfelelően kormányozható a motor a pálya ezen részein.

„Egyedül ebben a két kanyarban veszítek másfél tizedmásodpercet, a pálya többi részén nagyon erős vagyok. Ezért is próbálkoztunk sokat, ugyanakkor nem akartam, hogy ez befolyásolja a féktávokon elért fejlődést, ami nagyon fontos a versenyeken. Zarco motorja például teljesen máshogy volt beállítva, mint a többieké. Az övé nagyon könnyen fordul, viszont a fékezésnél adódnak gondjai. Teszteltünk egy új villát, majd egy lengéscsillapítót is, és nem tudok rosszat mondani egyikről sem. Mivel a tapadási viszonyok nem voltak túl jók, szeretném mindezt újra kipróbálni egy normális hétvégén.”

Rossi pilótái voltak a leggyorsabbak, a Honda versenyzője bukott az új motorral a jerezi teszten

A motorokon végzett munka mellett a jerezi tesztet a versenyirányítás és a versenyzők közötti rádiókommunikáció új rendszerének kipróbálására is használták. Marini úgy véli, teljesen értelmetlen lenne bevezetni ezt az újítást.

„Szerintem lehetetlen megvalósítani. Nem veszélyes, de lehetetlen. Nincs rá szükségünk. Nincs időnk levegőt venni, nem tudunk beszélgetni. Ha valakit beszélni hallunk, az nagyon zavaró. A műszerfalon lehet küldeni üzeneteket, az nem probléma, de mi motorral versenyzünk, nem autóval. Ha a rádióbeszélgetés késik, akkor az már gondot is okozhat, mert maximum az egyenesben hallanánk, mit mondanak nekünk.  Ha épp kanyarodunk, vagy benne vagyunk egy csatában egy másik versenyzővel, akkor ez teljességgel elképzelhetetlen.”