2024. április 19. 10:41
KezdőlapSuperbikeA címvédő és a rekordbajnok is történelmet írhat – hétvégi menetrend

A címvédő és a rekordbajnok is történelmet írhat – hétvégi menetrend

A Superbike, valamint a Supersport és a Supersport 300 mezőnye Barcelonába látogat a hétvégén. A megállíthatatlannak tűnő Álvaro Bautista több szempontból is történelmet írhat, míg Jonathan Rea fontos mérföldkőhöz érhet.

A MotoGP mezőnye pihen, így a Superbike-é, illetve a Supersporté és a Supersport 300-é lesz a főszerep ezen a hétvégén. A három világbajnokság mezőnye a katalán fővárosba, Barcelonába látogat. Bár ezek a sorozatok csupán 2020 óta használják ezt a pályát, a MotoGP vagy éppen a Forma-1 rajongói jól ismerhetik ezt a helyszínt.

A 4657 méter hosszúságú aszfaltcsík nyolc jobb- és hat balkanyart tartalmaz. Érdekesség, hogy az eddigi kilenc versenyen nem az első három rajthely valamelyikéről, hanem a negyedik, illetve az ötödik pozícióból nyertek a legtöbbször, szám szerint három-három alkalommal. Mindez már önmagában érdekes futamokat ígér, ráadásul az időjárás-előrejelzés szerint vasárnap eső várható, ami még érdekesebbé teheti a küzdelmet.

A hétvége esélyese egyértelműen a címvédő és egyben listavezető Álvaro Bautista, aki a mandalikai Superpole versenyen produkált kiesését leszámítva tökéletes teljesítményt nyújt. A Ducati pilótájának ráadásul kiválóan megy Barcelonában, olyannyira, hogy tavaly mindhárom futamon legyőzhetetlennek bizonyult.

Bautista több szempontból is történelmet írhat Barcelonában, Amennyiben megnyeri az első viadalt, akkor elmondhatja magáról, hogy 50 százalékos a győzelmi mérlege az Aruba.it Racing színeiben, hiszen jelenleg 81 futamából 40-et megnyert. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy ha ezúttal is mesterhármast látunk tőle, akkor 12-ből 11-nél diadalnál fog tartani idén, amire eddig csak ketten voltak képesek. Az egyik Neil Hodgson volt 2003-ban (ő hat forduló alatt érte el ezt), a másik pedig szintén a 38 éves motoros négy évvel ezelőtt.

Superbike, Álvaro Bautista, Aruba.it, Assen 2023, péntek
Bautista megállíthatatlannak tűnik (Fotó: World Superbike Media)

Hogy kik lehetnek képesek őt megállítani? Az egyikük mindenképpen az 56 pontos hátrányban a bajnokság második helyén álló Toprak Razgatlıoğlu, aki Assenben mindhárom futamon dobogóra állt. 2021 világbajnoka a tavalyi első versenyen sokáig üldözte Bautistát, de a végére jelentősen visszaesett. A második versenyen azért egy dobogó összejött neki.

Rajta kívül Jonathan Rea is szóba jöhet mint potenciális kihívó. A hatszoros világbajnok 2020-ban nyert futamot Barcelonában, és ha ezen a hétvégén legalább kétszer dobogóra áll, akkor történelmet ír. Ebben az esetben ugyanis ő lenne az első pilóta a Superbike történetében, aki eléri a 250 pódiumot. Ha pedig ezek közül az egyik alkalommal Bautistával és Razgatlıoğluval ünnepelhet, akkor ők hárman rekordot állítanak be. Ez lenne ugyanis a 31. alkalom, hogy ők végeznek az első háromban, amit jelenleg csak Chaz Davies, Rea és Tom Sykes triója mondhat el magáról. Erre egyébként már az asseni második futamon is lett volna lehetőség, de akkor a brit motoros bukott.

Bautista csapattársa, Michael Ruben Rinaldi a 2021-es második futamon nem talált legyőzőre, és további két alkalommal szintén felállhatott a dobogóra. A bajnokság harmadik pozícióját elfoglaló Andrea Locatelli szintén bizakodhat, hiszen neki a pódiumok tekintetében van közel makulátlan mérlege, egyedül a Phillip Island-i második viadalon esett ki. Aki viszont egészen biztosan nem nyer, az az Assenben megsérült Michael van der Mark. A holland pilótát egy újonc helyettesíti Ivo Lopes személyében a BMW-n.

A Superbike barcelonai fordulójának menetrendje

PÉNTEK
09:45-10:15 Supersport 300 1. szabadedzés
10:30-11:15 Superbike 1. szabadedzés TV: Arena4 (ism.: 14:00, 23:45, szombat 06:00 (Match4))
11:25-12:10 Supersport 1. szabadedzés
14:15-14:45 Supersport 300 2. szabadedzés
15:00-15:45 Superbike 2. szabadedzés TV: Arena4 (ism.: szombat 00:45, 07:00 (Match4))
16:00-16:45 Supersport 2. szabadedzés
SZOMBAT
09:00-09:30 Superbike 3. szabadedzés TV: Arena4
09:45-10:05 Supersport 300 Superpole TV: Arena4
10:25-10:45 Supersport Superpole TV: Arena4
11:10-11:25 Superbike Superpole TV: Arena4
12:40- Supersport 300 1. verseny TV: Arena4 (ism.: hétfő 06:00)
14:00- Superbike 1. verseny TV: Match4 (ism.: vasárnap 04:15, hétfő 07:15 (Arena4))
15:15- Supersport 1. verseny Ism.: 21:00 (Match4), hétfő 08:30 (Arena4)
VASÁRNAP
09:00-09:15 Superbike Warm-up
09:25-09:40 Supersport Warm-up
09:50.10:05 Supersport 300 Warm-up
11:00- Superbike Superpole verseny TV: Arena4 (ism.: hétfő 09:30)
12:30- Supersport 2. verseny TV: Arena4 (ism.: hétfő 01:45, 10:15)
14:00- Superbike 2. verseny TV: Arena4 (ism.: hétfő 02:45, 11:15)
15:15- Supersport 300 2. verseny TV: Arena4 (ism.: 19:30, hétfő 04:00)