2024. március 28. 17:27
KezdőlapMotoGPIsmét óriási csatát hozott a sprintverseny, de Quartararo megint hibázott

Ismét óriási csatát hozott a sprintverseny, de Quartararo megint hibázott

A hazaiak sztárja pont nélkül zárta a sprintversenyt, míg a Pramac Ducati versenyzője első győzelmét könyvelhette el a szezonban. 

Az élről induló Pecco Bagnaiának sikerült a legjobban a rajt a MotoGP sprintversenyén Le Mans-ban. A Pramac Ducati nyergében érkező Jorge Martín azonban tudta vele tartani a lépést, és pár kanyarral később elkezdte szorongatni az olasz éllovast.

Hirtelen sárga zászló jelent meg kettes szektorban, Jack Miller esett el. Csapattársa a mezőnnyel ellentétben a közepes keveréket választotta az első gumivariánsok közül. A dél-afrikai pilóta a negyedik helyen érkezett, szinte tolta maga előtt Marc Márquezt.

Az első boly Martín előzésének köszönhetően összerázódott, és a spanyol versenyző azonnal fél másodperc előnyre tett szert. Márquez a sikán bejáratánál megtámadta Bagnaiát, de nem tette be végül mellé a motort, viszont Bindernek sikerült bevetődnie mindkettőjük elé.

Az előzést követően Bindernek sikerült meglépnie az üldözők elől, Márquez pedig elment Bagnaia mellett. Martín előnye eközben két másodpercre duzzadt az élen, Álex Márquez viszont hirtelen visszaesett a mezőny végére, és onnan kellett megkezdenie a felzárkózást.

Johann Zarco a hatodik helyről próbálta menteni a hazaiak becsületét, igyekezett faragni a hátrányát Marinivel szemben. Bagnaia eközben átvette a harmadik helyet Marc Márqueztől. A másik helyi hős Fabio Quartararo számára azonban véget ért a futam, az utolsó szektorban csúszott ki a Yamaha versenyzője.

Bagnaia igyekezett csökkenteni a hátrányát Martínnal szemben, Márquez pedig Zarco elől menekült, aki tökéletes ütemben érkezett meg a spanyol hátsó kerekére, ám elkövetett egy hibát, így elbúcsúzhatott az ötödik hely leletőségétől.

Végül Jorge Martín nem talált legyőzőre a Le Mans-i sprintfutamon, mellé Binder és Bagnaia állhatott a dobogóra.

A futam végeredménye: