2024. április 18. 19:36
KezdőlapMotoGPAz Aprilia főnöke elárulta, mik a terveik a jövő évi pilótafelállást illetően

Az Aprilia főnöke elárulta, mik a terveik a jövő évi pilótafelállást illetően

Massimo Rivola elmondta, abban reménykednek, hogy a következő futamtól javulnak az eredményeik, ettől függetlenül jövőre is a jelenlegi négy versenyzővel terveznek. Az Aprilia vezérigazgatója egyúttal a Pedro Acostával kapcsolatos pletykákat is cáfolta.

Az Aprilia remekül szerepelt a tavalyi szezonban, Aleix Espargaró révén még futamgyőzelmet is ünnepelhettek, és a spanyol versenyző egészen az utolsó előtti futamig harcban volt a világbajnoki címért. Sokan azonban attól féltették a gyártót, hogy a koncessziós jogok elvesztésével az idei évre vissza fognak esni, ám ez csak részben történt meg.

Az idény elején csak a noaleiek voltak képesek valamelyest tartani a tempót a Ducatikkal, és a tempójuk azóta sem rossz, ám ez eredményekben nem feltétlenül nyilvánul meg. Maverick Viñales 49 ponttal a hetedik, míg Espargaró 42 egységgel a tizenegyedik helyen áll a tabellán. Massimo Rivola reméli, hogy hamarosan fordul a kocka.

„Aleix és Maverick jó formában vannak, ezért nagyon bízom benne, hogy Mugellóban igazán elindul számunkra a bajnokság – nyilatkozta az Aprilia vezérigazgatója a MotoGP hivatalos honlapjának az Olasz Nagydíjra utalva. – Eddig jó tempót produkáltunk, de az eredmények nem jöttek. Szerencsére nagyon hosszú a bajnokság, így van időnk visszajönni.”

Ahogyan arról Luigi Dall’Igna nemrég beszélt a Ducati kapcsán, úgy lassan az Aprilia esetében is aktuálissá válik a pilótakérdés a jövő évet illetően. Igaz, papíron már most eldőlt minden, hiszen mind a gyári versenyzők, mind az RNF színeit képviselő Miguel Oliveira és Raúl Fernández szerződése 2024 végéig szól. Rivola megerősítette, hogy jövőre is velük terveznek.

Marc Márquez a Ducatinál? – reagált az olaszok vezére

„Egyáltalán nem – válaszolta arra a kérdésre, hogy lehet-e számítani változtatásra. – Teljes mértékben bízom ebben a négy motorosban. Lorenzo [Savadori, az Aprilia tesztpilótája] is ott van helyettesnek, vagy ha néha előfordulnak sérülések. Nagyon elégedett vagyok [a versenyzőkkel]. A következő két év szerződéses szempontból is fix, és remélhetőleg még tovább is. Abszolút meg vagyok győződve arról, hogy talán nekünk van a legjobb pilótafelállásunk a paddockban.”

Mindez azt jelenti, hogy nem várható új pilóta érkezése, így az Aprilia nem fogja szerződtetni az egyik legkeresettebb tehetséget, a Moto2-ben szereplő Pedro Acostát. Bár a spanyol versenyző esetében jelenlegi gyártóját, a KTM-et, esetleg Marc Márquez távozása esetén a Hondát emlegetik, az elmúlt időszakban az olaszok is szóba kerültek, ám Rivola cáfolta a pletykákat.

„Egy olyan óriási tehetség esetében, mint Pedro, akinek a nevét minden gyártóval összefüggésbe lehetne hozni, örülök, ha nálunk is felmerül – fogalmazott az 51 esztendős szakember. – Ez azt jelenti, hogy versenyképesek vagyunk, és jó motorral rendelkezünk, mert a nagy tehetségeket általában élmotorra ültetik. Jó hallani, de nem igaz.”