back to top
2024. október 07. 13:35
KezdőlapMotoGPMarc Márquez háromszor is bukott az időmérőn, ahol Bagnaia szerezte meg a...

Marc Márquez háromszor is bukott az időmérőn, ahol Bagnaia szerezte meg a pole-t

Hiába a nagy igyekezett, Marc Márquez foghatta a fejét a szombat délelőtti kvalifikáción. A spanyol mindkét szakaszban képviseltette magát, és fél óra alatt háromszor is bukott. Pecco Bagnaia az edzés utolsó etapjában robbantott, így megszerezte az első rajtkockát.

A reggeli vizes körülmények között zajló szabadedzésen Marc Márquez hangolt a legjobban a kvalifikációra. A tegnapi kaotikus napot követően a spanyol versenyző a Q1-ből kezdte meg a felzárkózást, ami nagyszerűen sikerült neki, hiszen már az első mért körével az élre állt. Mögötte több mint egy másodperces lemaradásban érkezett Brad Binder. A dél-afrikai bejutó helye azonban azonnal veszélybe került, ugyanis Miguel Oliveira egy rendkívül erős idővel érkezett, és kiszorította versenytársát a továbbjutók közül.

A pálya szépen lassan elkezdett felszáradni, de a versenyzők egyelőre nem vállalták be a slick gumikat. Márquez egy újabb nagyszerű kört kezdett meg, de sajnos túl nagy volt a tempó, így a négyes szektorban eldobta a Hondát. Azonnal faképnél hagyta a kavicságyban nyugvó versenygépét, és rohant a bokszba tartalékmotorjáért, ami már száraz beállításokkal és slick gumikkal várta a spanyolt.

Brad Binder száraz gumira szavazott, el is kezdte szépen dobálni a piros szektorokat egymás után. A KTM pilótájának sikerült átvennie a vezetést a menet közben élre ugró Maverick Viñalestől. Marc Márquez egy perccel a leintés előtt nem volt továbbjutó helyen, de még el tudott menni egy gyors körre.

A spanyolnak sikerült előrántania valamit a kalapból, ugyanis három piros szektorral érkezett az utolsó körére, viszont a célegyenesben nagyon imbolygott alatta a Honda, így eldobott magától néhány tizedet, és a második helyet szerezte meg Binder mögött.

Az időmérés második szakaszát Binder kezdte a legjobban, majd érkezett Johann Zarco és Pecco Bagnaia, akik mindketten maguk mögé utasították a dél-afrikai versenyzőt. Marc Márquez ismét elesett, ráadásul megint a négyes szektorban, ezúttal azonban le kellett segíteni a pályáról a spanyolt, ugyanis hatalmas highside-ot produkált.

Az eredménylista eközben jelentősen átrendeződött, Jorge Martín állt az élre, majd Marco Bezzecchi is bemutatott egy Márquezhez hasonló talajfogást.

Hat perccel az edzés vége előtt Bagnaia vette át a vezetést, több mint fél másodpercet adva Martínnak. Márquez egy perccel később visszatért a pályára, látszólag sérülésmentesen. Fabio Quartararo igyekezett menteni a Yamaha becsületét, a nyolcadik helyről próbált felzárkózni narancssárga szektorokat motorozva. A francia végül a negyedik helyet szerezte meg, ám érkezett Aleix Espargaró, aki rögtön egy pozícióval hátrébb is taszította versenytársát, amikor megérkezett a harmadik helyre.

Két perc volt hátra, amikor is Zarco állt az élre, őt követte Martín, majd Bagnaia. Mindenki meglepetésére Miller érkezett egy óriási idővel, de Martín még nála is gyorsabb volt. Marc Márquez vesszőfutása tovább folytatódott, mivel harmadik bukását is elszenvedte a spanyol.

Bagnaia végül világbajnokhoz méltó időt motorozott, mely elég volt ahhoz, hogy mindenkit maga mögé utasítson.

Az időmérő edzés végeredménye: