back to top
2024. október 15. 12:03
KezdőlapMoto2Dixon először nyert a Moto2-ben, Acosta büntetés és szoros csata után harmadik...

Dixon először nyert a Moto2-ben, Acosta büntetés és szoros csata után harmadik Assenben

Jake Dixon nyerte a Holland TT-t a Moto2-ben, mögötte Ogura Aj és Pedro Acosta értek célba. A spanyol versenyzőt megbüntették, majd minimális különbséggel előzte meg Fermin Aldeguert a célvonalnál.

A Moto3-as után a Moto2-es versennyel folytatódott a Holland TT vasárnapi napja. A pole pozíciót Alonso López szerezte meg, miután 1:36.247-es idejével 9 ezreddel legyőzte Jake Dixont, míg a harmadik Ogura Aj lett. A bajnoki címért harcolók közül Pedro Acosta a hatodik, míg Tony Arbolino a tizedik helyről várhatta a 22 körös futamot. A tizenhetedikként induló Sergio García két hossz körös büntetést kapott a Q1-ben tanúsított felelőtlen vezetésért, míg az időmérőn a huszonegyedik helyet megszerző Izan Guevarát három rajthelyes szankcióval sújtották hasonlóért, csak éppen a harmadik edzésen követte el a kihágást.

A rajt után López megtartotta a vezetést, Ogura viszont feljött a második helyre. Acosta visszaesett a hetedik helyre, Arbolino pedig ott volt mögötte a nyolcadik pozícióban. Sőt, az olasz pilóta hamarosan meg is előzte riválisát, majd Somkiat Chantrát mindketten maguk mögé utasították, így a hatodik, illetve a hetedik helyen haladtak.

A kör végén Acosta visszaelőzte Arbolinót, aki a következő kör elején vissza akart támadni, de a KTM Ajo motorosa hárította a próbálkozást. Utána elszakadtak egymástól, ugyanis a Marc VDS versenyzője mellett Arón Canet ment el, igaz, csak ideiglenesen, Acosta viszont megelőzte csapattársát, Albert Arenast. Ami az élmezőnyt illeti, az első három viszonylag közel volt egymáshoz, de nem voltak annyira kicsik a különbségek, Fermin Aldeguer lemaradása viszont már 1 másodperc feletti volt.

Acosta aztán meg is előzte honfitársát, akinek át kellett vágnia a sikánt, így Arenast is el kellett engednie. A 19 éves pilótának 1,3 másodperces hátrányt kellett ledolgoznia Dixonnal szemben, aki időközben utolérte Ogurát. Arbolino szintén utolérte Aldeguert, de nem tudott azonnal előzni, így maradt a hetedik helyen.

Az első háromban nem volt változás, és a dobogós helyen álló pilóták viszonylag közelről követték egymást, Acosta viszont pár kör alatt ledolgozta a hátrányát. A 7. körben Aldeguer hosszú körös büntetést kapott a korábbi pályalevágásért, aminek Arbolino örülhetett, hiszen így nyert egy pozíciót. Előtte viszont a Speed Up motorosa visszaelőzte Arenast.

A 9. körben aztán változott a sorrend, ugyanis Dixon megelőzte Ogurát. Acosta ekkor már ott volt közvetlenül mögöttük, de nem sokkal később hibázott, így kicsit visszaesett. Hátrébb Arbolino és Canet is megelőzte Arenast, így feljöttek a hatodik, illetve a hetedik pozícióba, hiszen Aldeguer ekkor még nem töltötte le a büntetését.

Aztán ez megtörtént, de a 11. körben Canet megelőzte a hibázó Arbolinót, így a bajnoki éllovas visszaesett a hatodik helyre. Ami az élmezőnyt illeti, az első négyes összeért, és López vezetésével közvetlen közelről követték egymást. Acosta egy pillanatra fel is jött a harmadik helyre, de Ogura visszaszerezte a dobogós pozíciót.

A 13. kör elején Dixon bebújt López mellé, így sikerült átvennie a vezetést, míg hátrébb Aldeguer visszaelőzte Aldeguert. Ogura aztán bevetődött López mellé, aminek az lett az eredménye, hogy nemcsak vele, hanem Acostával szemben is pozíciót veszített. Ezt követően ráadásul nagyon lemaradt a többiektől, és Canettel szemben kellett védekeznie.

A 14. körben Dixon elmérte az 5-ös kanyart, és kívülre sodródott, aminek következtében Ogura és Acosta is megelőzte. A kör végén Acosta majdnem elesett a sikánban, és bár sikerült megfognia, Dixon visszaelőzte, Ogura pedig elhúzott előlük. Mögöttük Canet megelőzte Lópezt, de a Speed Up Racing versenyzője hamarosan visszavette a negyedik helyet.

Guevara a futamon másodikként bukott, hiszen korábban Chantra is kiesett, de a győzelem szempontjából fontosabb volt, hogy Aldeguerhez hasonlóan Acosta is hosszú körös büntetést kapott, miközben Canet és Aldeguer is megelőzte Lópezt. A KTM Ajo versenyzőjét vélhetően azért szankcionálták, mert a sportfelügyelők megítélése szerint nem bukott elég sokat.

Acosta a 19. körben teljesítette a büntetését, és bár visszajött Canet elé, újabb büntetést kapott, mivel belülről ráment a zöld felfestésre. Utána viszont érthetetlen módon visszavonták a büntetést. Arbolino megelőzte Lópezt, így feljött a hatodik pozícióba, majd 2 körrel a vége előtt Dixon visszavette a vezetést. A manőver nem volt a legtisztább, hiszen összeértek, de a sportfelügyelők nem vizsgálták az esetet.

Dixon aztán több mint 1 másodperccel győzött, így életében először nyert a Moto2-ben. Ogura lett a második, míg Acosta végül a harmadik lett: Aldeguer egy pillanatra megelőzte, de Acosta hamar visszajött, majd 39 ezredes különbséggel szerezte meg a harmadik helyet. Canet lett az ötödik, míg López visszaelőzte Arbolinót, így előnye 8 pontra csökkent a pontversenyben Acostával szemben.

A Moto2 asseni futamának végeredménye