2024. február 28. 18:09
KezdőlapMotoGPÚjabb MotoGP-versenyzőt kellett megműteni (kép)

Újabb MotoGP-versenyzőt kellett megműteni (kép)

Fabio Di Giannantonio bejelentette, hogy nemrég megműtötték a jobb karját. A Gresini versenyzője a tizenharmadik a mezőnyben, akit megoperáltak, a Brit Nagydíjon ugyanakkor már tökéletes állapotban indulna.

Hiába vonult tíz nappal ezelőtt hathetes pihenőre a MotoGP, nagyon úgy tűnik, hogy a műtétek sora nem áll meg. A hét elején Jorge Martín volt az, aki a közösségi médiában közölte a nyilvánossággal, hogy megműtötték a jobb lábát. Nem sokkal később márkatársa, Fabio Di Giannantonio is bejelentette, hogy nemrég megoperálták.

Egészen pontosan a jobb karján végeztek el egy beavatkozást. Hogy pontosan mi volt a probléma, azt nem tudni, de könnyen lehet, hogy a motorversenyzőknél gyakori rekesz szindróma volt a gond. Az viszont biztos, hogy futamot nem kell kihagynia. „Bokszkiállás a sebésznél, hogy Silverstone-ban 100%-os legyek – fogalmazott saját felületein. – Minden rendben, köszönöm mindenkinek az üzeneteket.”

 

Már Di Giannantonio előtt is kijelenthető volt, hogy a mezőny több mint fele műtétre szorult a szezonnyitó óta, mindezt úgy, hogy eddig csupán nyolc fordulót rendeztek meg. Az olasz pilóta a tizenharmadik volt a sorban: Martínon kívül Pol Espargarót, Enea Bastianinit, Marc Márquezt, Miguel Oliveirát, Raúl Fernándezt, Francesco Bagnaiát, Luca Marinit, Aleix Espargarót, Álex Rinst, Joan Mirt és Fabio Quartararót kellett megoperálni.

Di Giannantonio teljesítménye egyértelműen javult a tavalyi idényhez képest. Tavaly mindössze 24 pontot szerzett, most viszont már 34 egység áll a neve mellett, így a bajnokság tizenötödik helyét foglalja el. Ráadásul ezen a sprintfutamok bevezetése sem torzít, hiszen a 24 éves motoros szombaton egyszer sem szerzett pontot.

Ezzel együtt továbbra sem szerepel meggyőzően, és nagyon úgy tűnik, hogy ülése veszélyben van. Az első számú jelölt a Moto2-ben szereplő Tony Arbolino, akinek pályafutását a sztármenedzser Carlo Pernat egyengeti. A szintén olasz versenyző vezeti a középső géposztály összetett mezőnyét, ám előnye legutóbb, Assenben 8 pontra csökkent Pedro Acosta előtt.