2024. február 29. 07:06
KezdőlapMotoGPYamaha: Rossi alatt is volt nehéz időszakunk

Yamaha: Rossi alatt is volt nehéz időszakunk

Massimo Meregalli felidézte, hogy a Yamaha nem most került először nehéz helyzetbe, többek között Valentino Rossi alatt is volt gyengébb időszakuk. A japán gyártó csapatigazgatója elárulta, hogy szerinte mi vezetett a mostani szituációhoz, a kiszállástól viszont nem tart.

Történelmi mélyponton van a Yamaha a MotoGP-ben. Azok után, hogy Fabio Quartararo 2021-ben felért a csúcsra, tavaly sokáig vezette a világbajnokságot, és még a szezonzárón is volt esélye a címvédésre, az idei szezonban nagyon visszaesett a teljesítmény. A gyártók között a Yamaha áll az utolsó helyen, míg az egyéni tabellán a francia versenyző a kilencedik, Franco Morbidelli a tizenegyedik.

A két pilóta összesen egy dobogós helyezést szerzett, Austinban Quartararo a harmadik helyen ért célba. Mindez kirívóan gyenge teljesítmény a Yamaha mércéjével, ugyanakkor azért nyilvánvalóan korábban is mentek keresztül nehéz időszakon. Többek között Valentino Rossi és Maverick Viñales idejében, amikor a gyártó felől elnézést kértek a két pilótától, amiért a 2017-es Német Nagydíjtól a 2018-as motegi futamig tartó, 25 versenyt felölelő időszakban egyszer sem győztek.

„Máskor is voltak nehéz időszakaink, például Valéval és Maverick Viñalesszel – idézte fel Massimo Meregalli, a Yamaha csapatigazgatója a Marcának. – Most a riválisaink, különösen az európaiak nagyot ugrottak előre. Furcsa három európai gyártót látni az élen, a két japán pedig nehéz időszakon megy keresztül. Bizonyára kell tennünk egy lépést, és változtatnunk kell a munkamódszeren. Dolgozunk [ezen]. Közhelyes, de egyesítenünk kell a japánok módszerét az európaiakéval, mert már van egy bázisunk Olaszországban, európai mérnökökkel. Remélem, hamarosan látunk eredményeket, bár ez nem azt jelenti, hogy idén.”

Meregalli
Meregalli szerint egyesíteni kell a japán és az európai módszereket (Fotó: MotoGP Média)

A két versenyző már többször is hangot adott frusztráltságának a szezon folyamán. Quartararo elmondta, hogy amikor már nem volt más ötletük, kénytelenek voltak visszatérni a 2021-es koncepcióhoz, de ez sem hozott javulást. Az olasz szakember elárulta, hogy szerinte mi áll a visszaesés hátterében, azt viszont tagadta, hogy a Yamaha krízisben lenne.

„Az biztos, hogy teljesen másképpen kezdődött a szezon, mint amire számítottunk – jelentette ki Meregalli. – A téli tesztek jól sikerültek, és elégedettek voltunk a Japánban elvégzett munkával. Mivel azonban nem volt tapasztalatunk az aerodinamika terén, megtanultuk, hogy nem elég csak a leszorítóerőn és a sebességen javítani. Azt is tudni kell, hogyan kell elfordulni a motorral, mert az ezen a télen történtek révén fejlesztettünk a leszorítóerőn és a maximális sebességen, de a motor nem fordul el. Amikor homologizálnunk kellett az első aerodinamikai csomagot, akkor egy kicsit veszítenünk kellett a végsebességből, és vissza kellett mennünk a 2021-es [változathoz], hogy legalább a vezethetőség megmaradjon. Csalódást keltő volt, más céljaink voltak.”

„Szerintem nem kell válságról beszélni, mert valószínűleg rossz irányba mentünk a fejlesztésekkel, és most fizetünk azért a kevés tapasztalatért az aerodinamika terén – folytatta – A többiek jóval előbb kezdték el, most pedig fizetünk a késlekedésért. A következő futamig a lehető legtöbbet kell kihoznunk abból, amink van, készen kell állnunk arra, hogy kihasználjuk a többiek problémáit, ahogyan az Austinban is történt. Nem mindig élünk az eséllyel, mert a versenyzőink mindig arra kényszerülnek, hogy a határokat feszegessék, és ez hibákhoz vezet.”

A tavalyi szezon végén a Suzuki kiszállt a MotoGP-ből, és látva a Yamaha és a Honda szenvedését, felmerülhet a kérdés, hogy a másik két japán gyártónál mikor fogy el a türelem a projekttel szemben. Előbbinél azonban egyelőre nem kell tartani ilyesmitől. „Nem, jelen pillanatban a legcsekélyebb jele sincs annak, hogy a Yamaha a távozás mellett dönt – szögezte le Meregalli. – Már a 2027-es szabályokról beszélünk, és a Dornával is megállapodtunk.”