back to top
2024. május 09. 01:58
KezdőlapMotoGPAz Aprilia vezérigazgatója saját versenyzői között is lát világbajnoki esélyest

Az Aprilia vezérigazgatója saját versenyzői között is lát világbajnoki esélyest

Az Aprilia Racing nem érte el a remélt MotoGP-eredményeket a szezon első felében Aleix Espargaró és Maverick Viñales révén. Az RNF csapat is csalódást okozott eddig. Massimo Rivola elmondta, hogyan értékeli az elmúlt időszakot.

A MotoGP-korszakban először fordult elő, az Aprilia Racing a Crypto DATA RNF csapattal szatellitcsapatot indított. Miguel Oliveira és Raúl Fernández azonban eddig sokat hibázott az első nyolc nagydíjon.

Különösen Oliveira számára indult keservesen a szezon, rögtön a hazai hétvégén, amikor is esélye volt a dobogós helyezésre, Marc Márquez kiütötte, majd három nagydíjra szünetet kellett tartania. Ezután Jerezben rögtön jött a következő bukás, a visszatérésre egészen a Sachsenringig kellett várni. Le Mans és Mugello kimaradt.

„Igen, egyelőre nem tudunk sokat mondani, mert Miguel még Assenben sem volt 100 százalékos állapotban. Ez egyértelmű. Igazából csak Silverstone-ban számítottunk arra, hogy visszatérhet” ─ mondta Massimo Rivola, az Aprilia Racing vezérigazgatója.

„Amit Németországban és Hollandiában csinált, az mind bónusz volt. Miguelt csúcspilótának értékelem, számomra ő egy potenciális világbajnok. Öt MotoGP-futamot nem véletlenül nyer az ember…”

Oliveira változtatna az idén bevezetett sprintfutamos hétvége formátumán

Raúl Fernández 2021-ben Moto2-es újoncként felülmúlta Marc Márquez 2011-es hét győzelemmel felállított rekordját, és a 2022-es szezon előtt Moto2-es második helyezettként nagy reményeket fűzött a gyors áttöréshez a MotoGP-ben.

„Amikor Raúl elkezdett nálunk dolgozni, fizikailag még nem állt készen. Az állapota mostanra láthatóan javul, de a műtétje eddig hátráltatta. Most ki kell találnunk, mire van szüksége ahhoz, hogy gyors legyen. Ő egy nagyon ösztönös versenyző. Talán az elektronika oldaláról kell segítenünk neki. Lehet, hogy más szempontból is szüksége lesz a támogatásunkra. Nem várom el egy 20 éves újonctól, hogy zseniális legyen a motorbeállítások terén. Ez a mi dolgunk. Ki kell derítenünk, hogy mik az igényei, és mire van szüksége a motorral kapcsolatban.”