back to top
2024. október 09. 08:34
KezdőlapSuperbikeHárom hónap szünet után Mostban végre visszatér a holland pilóta

Három hónap szünet után Mostban végre visszatér a holland pilóta

Michael van der Mark kényszerszünete közel három hónapja tart, de a holland versenyző már hetek óta vágyik a visszatérésre. Most már biztos: a ROKit BMW Mostban visszatér a szokásos felállással.

Michael van der Mark az elmúlt másfél évben több súlyos lábsérülést is elszenvedett: 2022-ben edzés közben eltörte a síp- és szárkapocscsontját, nem sokkal később pedig ugyanezen a lábán egy highside után eltörte a combnyakát. Majd a 2023-as szezonja április 23-án szakadt félbe, amikor ismét óriásit bukott, lerepült a BMW-jéről, és eltörte a bal combcsontját.

A 30 éves versenyzőt a barcelonai találkozókon Ivo Lopes, Misanóban és Doningtonban Tom Sykes, Imolában pedig Leon Haslam helyettesítette. Közben a holland pilóta részt vett két pályanapon Assenben, és arra a következtetésre jutott, hogy a mostani találkozón már ő maga is visszaülhet az M1000RR nyergébe.

A BMW Motorsport igazgatója, Marc Bongers megerősítette versenyzője visszatérését.

„Most már előre tekintünk Mostra, egy olyan pályára, ahol tavaly nagyon sikeresek voltunk. Ott tanúi lehetünk Michael van der Mark visszatérésének.”

A csehországi találkozó július 28-án kezdődik a szabadedzésekkel, előtte azonban csütörtökön engedélyt kell kapnia az orvosoktól a részvételre.