back to top
2024. június 16. 22:53
KezdőlapMotoGPEkkor derül ki, melyik csapat színeiben folytatja pályafutását Bezzecchi 2024-ben

Ekkor derül ki, melyik csapat színeiben folytatja pályafutását Bezzecchi 2024-ben

Marco Bezzecchi döntése nagy hatással lesz a MotoGP 2024-es átigazolási piacára. Spielbergben a VR46 Ducati fiatalja elmondta, mi a terve és egy határidőt is megszabott.

Marco Bezzecchi ugyanúgy három győzelemmel rendelkezik Spielbergben, mint Andrea Dovizioso. A fiatal olasz 2018-ban a Moto3-ban, 2020-ban és 2021-ben pedig a Moto2-ben is győzni tudott.

„Szeretem a pályát” ─ erősítette meg a Mooney VR46 Racing csapat versenyzője.

„Papíron a pálya könnyűnek tűnik, mert csak tíz kanyar van rajta. A valóságban azonban nagyon nehéz és technikailag igényes a szintkülönbségek miatt. Szeretem a kemény féktávokat, elég sok van belőlük itt. Nem könnyű, mert van olyan szakasz is, ahol nagyon lendületesen kell vezetni. Szóval ez egy érdekes pálya, amit nagyon szeretek.”

Meg tudja-e szelídíteni a spielbergi bikát a Ducati-armada? ─ Hétvégi menetrend

A világbajnoki harmadik helyezett jövője iránt jelenleg különös érdeklődés mutatkozik az idei szezonban: marad-e mentora, Valentino Rossi csapatánál, vagy egy aktuális gyári motor csábítja el a Prima Pramachoz?

„Mint már tudjátok, az A tervem az lenne, hogy maradok a Mooney VR46-nál. A VR46 Riders Academy menedzsmentje azon dolgozik, hogy megtalálja a számomra legjobb megoldást. Azt hiszem, Barcelonában tudok majd véglegeset mondani.”

A Rossi-tanítvány egyrészt többször is hangsúlyozza, hogy mennyire jól érzi magát a VR46-os csapatánál, Matteo Flamigni csapatfőnök körül.

A Brit Nagydíjon történt versenybalesetéről a 24 éves olasz némi távolságtartással így nyilatkozott: „Nehéz meglátni a pozitívumokat, amikor szomorú vagy. Mégis többet tanulsz egy vereségből, mint a jól sikerült futamokból. Minden, amit megtapasztalsz, fontos.”

„Silverstone esetében szerintem az a pozitívum, hogy összességében nagyon gyors voltam, vizes és száraz pályán egyaránt. Sajnos hibáztam egy olyan kanyarban, ahol nagyon könnyű, de most így alakult, ez egy lecke volt számomra.”