back to top
2024. május 29. 20:45
KezdőlapMotoGPEldőlt, Barcelonában sem lehet ott a pályán Álex Rins

Eldőlt, Barcelonában sem lehet ott a pályán Álex Rins

Az LCR Honda bejelentette, hogy Álex Rins a silverstone-i és a spielbergi hétvége után a Katalán Nagydíjat is kihagyja. A spanyol versenyzőt az előző két alkalomhoz hasonlóan Iker Lecuona fogja helyettesíteni.

Álex Rins szezonja a váratlan győzelmet hozó austini hétvégét leszámítva egyelőre borzalmasan alakul. Az idei évre a távozó Suzukitól az LCR-hez szerződő versenyző azóta még csak célba sem ért a főfutamokon, ráadásul Mugellóban súlyos sérülést szenvedett. Az Olasz Nagydíj sprintfutamán ugyanis olyan szerencsétlenül bukott az Arrabbiata 1-ben, hogy síp- és szárkapocscsonttörést szenvedett.

Az teljesen egyértelmű volt, hogy a nyári szünet előtt már nem térhet vissza, ahogyan arra is elég hamar fény derült, hogy erre Silverstone-ban sem fog sor kerülni. A csapat akkor azt kommunikálta, hogy ha a felépülés megfelelő ütemben halad, akkor a Red Bull Ringen vagy Montmelóban versenyezhet újra. Nos, ez Spielbergben sem történt meg, és most hivatalossá vált, hogy a Barcelonához közeli helyszínen sem fog.

„Az LCR Honda versenyzője, Álex Rins jó úton halad afelé, hogy hogy hamarosan pályára mehessen – olvasható a csapat rövid közleményében, amely arra is kitér, hogy ki fogja pótolni a még mindig lábadozó 27 éves pilótát. – A Katalán Nagydíjat azonban kihagyja, honfitársa, Iker Lecuona fogja helyettesíteni.”

Utóbbi választás egyáltalán nem meglepő, hiszen az előző két futamhétvégén szintén az egyébként a Superbike-világbajnokságban szereplő motoros ült Rins helyén. Lecuona a Brit Nagydíjon a tizenhetedik, Ausztriában a huszadik helyen ért célba, és mivel a sprintfutamokon nem végzett az első kilenc hely valamelyikén, illetve a gyári csapat színeiben teljesített két hétvégéjén szintén pont nélkül maradt, egyelőre nem iratkozott fel érdemben az eredményjelzőre.

Ami Rinst illeti, sérülése ellenére mozgalmas időszakon van túl, mind a magán-, mind a szakmai életét tekintve. A nyári szünetben ugyanis megházasodott, még ha az esküvőn csak tolószékben, illetve mankóval tudott is részt venni. Utóbbi téren pedig egy fontos döntést hozott meg, hiszen jövőre már nem Hondán fog versenyezni.

Annak ellenére, hogy a felek kétéves szerződést írtak alá, Rins már egy év után távozik, és a nagy rivális Yamahához igazol helyére pedig Johann Zarco érkezik a Pramactól. A váltás kapcsán néhányakban felvetődött, hogy a spanyol pilóta inkább kiüli az idény hátralévő részét, és a Hondán már nem látjuk többé, de nemrég leszögezte, hogy célja a minél hamarabbi visszatérés.