back to top
2024. október 16. 06:30
KezdőlapMotoGPBagnaia először szólalt meg horrorisztikus bukását követően

Bagnaia először szólalt meg horrorisztikus bukását követően

Pecco Bagnaia vasárnap este nyilatkozott először a Barcelonában történt bukásáról, és meglehetősen tanácstalannak tűnt az esettel kapcsolatban.

Pecco Bagnaia szörnyű highside-ja a rajt utáni S-kanyarban azt jelentette, hogy a világbajnoki éllovast előbb a pálya orvosi központjába, majd hosszú percek után a barcelonai kórházba kellett szállítani, így lemaradt a verseny második rajtjáról. Szerencsére a vizsgálatok során nem találtak törést.

Bagnaia, aki a világbajnokságban még mindig 50 ponttal vezet a Pramac Ducati versenyzője, Jorge Martín előtt, járássegítő eszközökkel és a jobb térdének hátsó felére tett kötéssel bicegett ki a klinikáról többek között menyasszonya, Domizia és nővére, Carola kíséretében.

A MotoGP orvosi igazgatója tájékoztatást adott Pecco Bagnaia állapotáról ─ FRISSÍTVE

„Nagyon szerencsés voltam, tényleg nagyon szerencsés! Tényleg hálásnak kell lennem!”

Hogyan élte meg a Ducati sztárja a balesetet? „Igazából fogalmam sincs. Már a bemelegítő körtől kezdve nagyon kevés tapadásom volt. Aztán egyszerűen csak jött egy highside, ez nem volt normális! Jelenleg nagyon nehéz megmondanom, hogy mi történt. Határozottan nem egy normális bukás volt.”

Marc Márquez arra gyanakodott, hogy Bagnaia az elmúlt hónapok sikerei miatt nagy önbizalommal indult el, de a hátsó közepes gumiabroncs még nem volt megfelelő hőmérsékletű.

„Most mindent megteszünk azért, hogy ott lehessünk Misanóban, és természetesen megpróbálok majd ott is jól teljesíteni” ─ zárta gondolatait Bagnaia.