2024. április 19. 01:35
KezdőlapMotoGPMarc Márquez és Quartararo leigazolása sem érdekli különösebben az Apriliát

Marc Márquez és Quartararo leigazolása sem érdekli különösebben az Apriliát

Az Aprilia technikai igazgatója, Romano Albesiano kijelentette, mind a négy versenyzőjükkel elégedettek, és nem akarnak változtatni. Ezen a terven még akkor sem feltétlenül változtatnának, ha a legnagyobb sztárok válnának szabaddá az átigazolási piacon.

Az Aprilia az idei szezonban már négy állandó motorral rendelkezik, hiszen az RNF a 2023-as idényre Yamaháról a noalei gyártó versenygépeire váltott. Mindez egyebek mellett azzal is jár, hogy nyilvánvalóan nagyobb mozgásterük van a pilótaválasztás szempontjából. Azonban úgy tűnik, hogy ezzel a lehetőséggel rövid távon nem akarnak élni, legalábbis ami az esetleges váltást illeti.

Aleix Espargaró immáron a hetedik évét tölti az olaszoknál, és mondhatni, együtt fejlődött velük. A mezőny legidősebb tagja sokáig nem nyert futamot a MotoGP-ben, tavaly viszont megtört a jég, idén pedig már kettőnél tart. Maverick Viñales 2021 vége óta versenyez az Apriliánál, és bár a győzelem még nem jött össze neki jelenlegi állomáshelyén, ő is képes a jó teljesítményre. A gyártó technikai igazgatója hangsúlyozta, hogy mindkét pilótával elégedettek, és egyiküket sem akarják leváltani.

„A motor kiforrott, és a csapat is – nyilatkozta Romano Albesiano a GPone-nak. – Rövid távon ez nem szerepel a terveink között. Négy versenyzőnk van, akik fantasztikusak, Aleixsel együtt fejlődtünk. Fejlődött az érettség tekintetében, és abban, hogyan dolgozzon együtt a csapattal. Ez megmutatja, mennyit fejlődhet egy pilóta. Ha ezt rávetítem például Maverickre, aki már most is nagyon magas szinten van, és néhány területen esetleg javul, akkor egy őrülten nagy potenciállal rendelkező versenyzőről van szó. Barátként és szurkolóként beszélek. Amíg Aleix folytatni akarja, és erős lesz, addig az Apriliánál van számára motor. Ugyanez vonatkozik Maverickre is. Sokat várok tőle, többet, mint amennyit eddig láttunk, ami már így is sok. Egy lépést még tehet felfelé.”

Az Aprilia főnöke elmondta, lehet-e jövőre négy gyári motorjuk a rajtrácson

Ami a szatellitcsapat versenyzőit illeti, ők már nem állnak annyira jól a tabellán, hiszen Miguel Oliveira a tizennegyedik, míg Raúl Fernández a huszadik helyet foglalja el. A portugál versenyző azonban többször is peches volt a szezon során, míg csapattársa a legutóbbi Katalán Nagydíjon sok pontot szerezhetett volna, de meghibásodott alatta a motor.

„Miguel Oliveira egy csodálatos versenyző – folytatta Albesiano. – Nem tudom, hol lenne a mai napig tartó balszerencséje nélkül. Amint van lehetősége, elöl van. Ilyenkor olyan intelligenciával, olyan hozzáállással rendelkezik, amely csodálatos. Raúl Fernándezt is szeretem, mert rendkívül tehetséges, csak támogatásra, nyugalomra van szüksége, egy olyan csapatra, amely hisz benne. Ez a csapat mi vagyunk. Rengeteg időt fogunk neki adni, hogy fejlődjön, és megmutassa az értékért, amely szerintünk nagyon magas. Ha pedig [Marc] Márquez vagy [Fabio] Quartararo elérhető lesz, nem mondanám, hogy különösebben szükségünk van rájuk.”

Ami a két szupersztárt illeti, mindkettőjüknek 2024-ben jár le a szerződése a jelenlegi gyártójukkal. Ha ezt ki is töltik, igencsak valószínű, hogy legalább az egyikük váltani fog, amennyiben a japán gyártók közül valamelyik nem javul szignifikánsan a következő szezonban. Mindez pedig igencsak izgalmassá teheti az akkori átigazolási piacot, és azért év alatt az Aprilia esetében is sok idő ebből a szempontból.