back to top
2024. október 07. 13:23
KezdőlapMotoGPFolytatódik Rins kálváriája, szeptemberben sem térhet vissza a MotoGP mezőnyébe

Folytatódik Rins kálváriája, szeptemberben sem térhet vissza a MotoGP mezőnyébe

Sajtóértesülések szerint Álex Rins az Indiai és a Japán Nagydíjon sem vehet részt, helyettese pedig Stefan Bradl lesz. Felmerült, hogy váratlan problémák akadtak a gyógyulás során, de ezt többen is megcáfolták.

Álex Rins az Olasz Nagydíj sprintfutamán szenvedett súlyos balesetet, amelynek következtében síp- és szárkapocscsonttörést szenvedett. A spanyol versenyző lábát kétszer is meg kellett műteni, majd megkezdhette a hosszú rehabilitációt. Igaz, ennyire hosszú gyógyulásra vélhetően nem számított, hiszen a kezdeti hírek arról szóltak, hogy akár már Ausztriában visszatérhet.

Nos, ebből semmi nem lett, ahogyan Montmelóban és Misanóban sem volt ott. Az LCR Honda pilótája nemrég motorra ült, hiszen Aragónban a japán gyártó Superbike-versenygépét, a CBR1000RR-t vezette. A jelek szerint azonban az akkori tapasztalatok nem voltak kielégítőek, ugyanis a SPEEDWEEK.com arról számolt be, hogy Rins az Indiai és a Japán Nagydíjon sem lesz ott, vagyis a teljes szeptembert kénytelen kihagyni.

Hogy ennek mi a pontos oka, azzal kapcsolatban több verzió is felmerült. A német portál szerint Misanóban az a pletyka keringett, hogy a 27 esztendős motorosnak még mindig gondja van a sérült idegekkel, ám ezt Lucio Cecchinello, az LCR csapatfőnöke, valamint Lin Jarvis, a spanyol pilóta karrierje következő állomásának, a Yamahának az ügyvezető igazgatója is megcáfolta. „Amennyire tudom, nincsenek váratlan gondok a gyógyulás terén” – fogalmazott előbbi.

Rins már nem is akar versenyezni a Hondával? – a sérült versenyző válaszolt

Orvosa annyit mondott, hogy a gyógyulás azért vesz igénybe ennyi időt, mert a sípcsont alsó része súlyosan megsérült, amikor szilánkosra tört. A portál beszámolója szerint ráadásul az is előfordulhat, hogy nemcsak a következő két fordulót, hanem az azt követő Indonéz, Thaiföldi és Ausztrál Nagydíjat, vagyis a teljes októbert is ki kell hagynia.

Ami biztos, hogy a következő két hétvégén Stefan Bradl fogja helyettesíteni, mivel Iker Lecuonának előbb Aragónban, majd Portimãóban vannak kötelezettségei a Superbike-világbajnokság mezőnyében. A német pilóta eddig négy futamot teljesített az idei szezonban, és 5 pontjával a huszonnyolcadik a bajnokságban. Assenben az LCR színeiben, Rins pótlásaként szerepelt, és a tizenharmadik helyen ért célba.