back to top
2024. október 07. 14:28
KezdőlapMotoGPNem sikerült a visszatérés, de Rins ennek ellenére is boldog

Nem sikerült a visszatérés, de Rins ennek ellenére is boldog

Álex Rins elárulta, nem volt nehéz meghozni a döntést, miszerint a pénteki nap után visszalép a Japán Nagydíj hétvégéjének további részétől. Az LCR Honda versenyzője a meghiúsult visszatérési kísérlet ellenére is boldog.

A Japán Nagydíj hétvégéje előtt váratlanul érkezett a hír, hogy Álex Rins több mint három és fél hónap kihagyás után visszatér a mezőnybe. A spanyol pilóta még az Olasz Nagydíj sprintfutamán szenvedett síp- és szárkapocscsonttörést. Az orvosi csapattal együtt úgy döntöttek, hogy Motegiben ismét motorra ült, de mind ő, mind a csapat óvatosan fogalmazott a várakozásokat illetően.

Ez utóbbi pedig jó döntésnek bizonyult, ugyanis hamar kiderült, hogy Rins még nem bír ki egy teljes hétvégét egy ilyen motoron. Főleg az edzésen volt szembetűnő, hogy mekkora a hátránya még a mezőny végéhez képest is, és ami ennél is vészjóslóbb, hogy kifejezetten kevés kört tett meg. Nem sokkal a leintés után érkezett is a közlemény, hogy a 27 éves motoros számára ennyi volt a hétvége.

„Könnyű döntés volt, mert amikor felszálltunk a repülőre, hogy idejöjjünk, már tudtam, hogy ha nagy fájdalmat érzek, leállok – nyilatkozta. – Erről beszéltem az orvosokkal. Az első szabadedzésen jól éreztem magam. Miután három hónapon át nem voltam MotoGP-motoron, kicsit más volt. A testem azonban jól reagált, így nem volt annyira fájdalmas. Azonban körről körre erősödött a fájdalom a lábamban.”

Ennyi volt, Rins nem folytatja a japán hétvégét

Rinsnek tehát minimum a másfél hét múlva esedékes Indonéz Nagydíjig várnia kell, hogy végigcsinálhasson egy futamhétvégét. A hatszoros MotoGP-futamgyőztes számára azonban ez így is nagy előrelépés, hiszen nemrég a Honda Superbike-motorján, a CBR1000-esen próbálkozott egy aragóniai teszten, mindhiába. A spanyol versenyző leszögezte, hogy a történtek ellenére is boldog.

„Örülök, mert jól sikerült a testem és a motor tesztje – fogalmazott. – Szóval folytatjuk a felépülést. Nagy újdonság volt a rengeteg otthoni nap után visszaülni egy MotoGP-motorra. Ennek örülök. Most további két hetünk van a felépülésre, meglátjuk, hogyan fog menni. Remélem, kicsit javulni fogok. Két hetünk van arra, hogy továbbra is ugyanazt [az utat] kövessük a felépülést illetően.”

Rinsnek ugyanakkor nincs sok ideje, legalábbis ami a Hondával való szereplést illeti. Nyáron ugyanis bejelentették, hogy nem tölti ki a 2024-ig szóló szerződését, és jövőre a Yamahánál folytatja, helyére pedig Johann Zarco érkezik. Ennek következtében legfeljebb már csak hat hétvége maradt számára, hogy szépen búcsúzhasson jelenlegi munkaadójától.