2024. február 25. 20:11
KezdőlapMotoGPNőkkel és drogokkal ünnepelte meg menedzsere Capirossi szerződését, amibe újságírókat is bevont

Nőkkel és drogokkal ünnepelte meg menedzsere Capirossi szerződését, amibe újságírókat is bevont

Carlo Pernat felidézte, hogyan ünnepelte meg, hogy ügyfele, Loris Capirossi az ő közbenjárásával aláírt a Ducatihoz. A veterán menedzser arról is beszélt, hogy sok kollégájával ellentétben ő nem csak ilyen alkalmakon van jelen a versenyzője életében.

Loris Capirossi 1995-ben debütált a gyorsaságimotoros-világbajnokság akkori királykategóriájában, az 500 köbcentiméteres géposztályban. Az olasz versenyző két évet töltött el a legjobbak között, majd a következő három szezonra visszatért a 250-esekhez. 2000-ben aztán ismét a legmagasabb szinten versenyzett, és egészen 2002-ig összesen két futamgyőzelemig jutott a két időszakban.

Azonban nem véletlen, hogy hiába nyert futamot a Yamahával és a Hondával is, a legtöbben a Ducatihoz kapcsolják a nevét, hiszen a másik hét királykategóriás győzelmét ott aratta. Az olasz gyártó egy-egy futam erejéig már a 60-as évek végén, illetve a 70-es évek elején is szerepelt az 500 köbcentis világbajnokságon, de miután a sorozat négyüzemű motorokra váltott, a MotoGP-korszak második évére gyári csapattal csatlakoztak a sorozathoz, Egyik versenyzőjük pedig Capirossi lett, aki menedzsere, Carlo Pernat segítségével írta alá a szerződést még az előző évi Ausztrál Nagydíj hétvégéjén. Utóbbi pedig igyekezett méltó módon megünnepelni ezt a mérföldkövet.

„2002-ben Phillip Islanden elintéztem a megállapodást Capirossi és a Ducati között a Ducati első szezonjára a MotoGP-ben – idézte fel a 75 éves szakember az Australian Motorcycle News nyomtatott kiadásában megjelent interjújában. – Nagy szerződés volt, úgyhogy elmentem Melbourne-be, hogy felbéreljek két nőt egész éjszakára, négy olasz újságíróval. A hölgyek kokainnal, ecstasyval és minden mással érkeztek. Mamma mia!”

A Ducati Iannonét akarta megtartani Dovizioso helyett, de édesapja borzalmas döntésre beszélte rá

Hogy az újságírók a történet melyik pontján kerültek képbe, az nem véletlenül nem egyértelmű a fentiekből, ugyanis az eredeti, angol szöveg alapján sem volt az. Az viszont teljesen biztos, hogy ők is tudták, hogy Pernat még egy másik korszakban szocializálódott. Akkoriban még a pilótákra és a körülöttük dolgozókra sem volt jellemző az a fegyelmezettség, mint manapság, és sokszor elengedték magukat.

„Számos versenyen éjjel háromig voltunk fenn – emlékezett vissza Pernat. – Péntek, szombat, vasárnap: kokain és grappa. A másnap pedig nem jelentett problémát számunkra. Úgy éltem, mintha hét ember életét élném. A 80-as és a 90-es évek jelentették számomra a legszebb időszakot, mert a pályák biztonságosak voltak, a paddock kellemes volt, de még mindig rock and roll volt, és elszórakoztattuk magunkat. Ez a motorversenyzés.”

Pernat jelenleg is három, világbajnoki szinten versenyző pilóta pályafutását egyengeti. Niccolò Canepa a az Endurance-világbajnokságon, Tony Arbolino a Moto2-ben, Enea Bastianini pedig a MotoGP-ben szerepel. Utóbbi úgy fogalmazott saját menedzseréről, hogy „amikor Carlo a közelben van, nem érzek nyomást”.

Nem véletlen, hiszen kollégái egy részével ellentétben Pernat nem csupán akkor van jelen ügyfeleinek életében, amikor a szerződésről kell tárgyalni, vagy éppen aláírni azt. „Az embernek szenvedéllyel kell viseltetnie a versenyzés iránt – magyarázta. – Teljes mértékben követem a pilótáimat, úgyhogy minden történésről tudok. Ezért alkalmazott engem a Ducati az elmúlt tíz évben tanácsadóként.”