Alessio „Uccio” Salucci felidézte, hogy barátja, Valentino Rossi mennyire akarta, hogy jól sikerüljenek a tréfák, és azt is elmondta, miért voltak ezek fontosak az olasz versenyző számára. A jelenleg a VR46 csapatigazgatójaként dolgozó szakember elárulta, általában az idősebb generáció képviselői voltak az ötletgazdák, a fiatalabbaknak pedig valamilyen szinten vissza kellett fogniuk őket.
Valentino Rossi nyilvánvalóan elsősorban az eredményei miatt emelkedett hatalmas magasságokba a motorversenyzői pályafutása során. Ahhoz azonban, hogy ne csak a kétkerekűek vagy éppen a technikai sportágak világában legyen nagy sztár, hanem az egyetemes sport egyik legnagyobb alakja legyen, alighanem a személyisége is elengedhetetlen volt.
A karrierjét kilenc világbajnoki címmel záró pilóta ugyanis a viselkedése, a sokszor bohókás stílusa miatt is szerzett magának óriási rajongótábort. Ünneplési többször is igazán emlékezetesre sikeredtek, elég csak az 1997-es mugellói futamra gondolni, amikor még a 125 köbcentiméteres kategória motorosaként egy felfújható babával cukkolta Max Biaggit, vagy ott van a 2007-es Spanyol Nagydíj, amikor bowlingozást imitált bábuknak öltözött emberek segítségével. Ezeknek azonban nem csupán a hülyéskedés volt a céljuk.
„A gegek, a mókás jelenetek mindig is bolondos dolgok voltak, de nem teljesen – nyilatkozta az olasz Sky-nak Alessio „Uccio” Salucci, Rossi jó barátja. – Segítettek Valénak, hogy ellazuljon, mert ne feledjük, amikor az első világbajnoki címeit nyerte, nagyon fiatal volt. Nehéz helyzet volt, különösen az 500-as [kategóriában] és a MotoGP első éveiben, amikor már szupersztár volt, de még csak huszonkét-huszonhárom éves. A pályákra is behozva a tavulliai hangulatot, jólesett neki az otthoni nyugalom.”
Valentino rossi Mugello 1997, the SEX doll celebration ! #ForzaVale pic.twitter.com/Mz2IX2Epfn
— Refa (@Refahrezy) November 5, 2013
Rossi nyilvánvalóan komolyan vette a versenyzést, másképp nem jutott volna ennyire messzire élsportolóként. Ugyanakkor azt is fontosnak tartotta, hogy ezek a tréfák ütősek legyenek, és jól működjenek. Éppen ezért előfordult, hogy esténként azon járt az esze, hogy vajon minden készen áll-e a másnapi meglepetéshez.
„Lefekvés előtt mindig megkérdezte tőlem, hogy elkészült-e [minden] a jelenetekhez, hogy mindenki tudja-e a helyét, hogy megérkeztek-e az emlékpólók – idézte fel Salucci. – Én pedig azt mondtam neki, hogy maradjon nyugodt, aludjon, mert másnap a világbajnokságon fogunk versenyezni. Mindig nagyon odafigyelt ezekre a részletekre.”
A jelenleg a VR46 csapatigazgatójaként tevékenykedő szakember rendre elkísérte Rossit a hétvégékre, egyfajta asszisztensként, de egyben barátként és beszélgetőtársként. Egyebek mellett az is a feladatai közé tartozott, hogy megszervezze ezeket a tréfákat, vicceskedéseket, amelyeknek a jellege aztán az életkoruknak megfelelően változott.
„Élősködőnek” tartották Rossi legjobb barátját, aki nem értette, miért kezelték őt másképp
„Természetesen a mugellói felfújható babától kezdve a bowlingbábukig ez normális és fontos, mert ha az ember harmincévesen játszik és csinál viccet magából, az más, mint tizenhét évesen – fogalmazott Salucci. – A koncepció viszont mindig ugyanaz, mindig egy kicsit hülyének kell lenni, ironikusnak lenni, viccelődni.”
Felmerül a kérdés, hogy ezek az akciók mennyire voltak spontának, és mennyire tervezték meg őket előre. Ezzel kapcsolatban Salucci elárulta, hogy inkább ösztönösek voltak, de azért a résztvevők előtte leültek megbeszélni, hogy pontosan mire is készülnek. Erre szükség is volt, mert vissza kellett fogni az idősebb generációt, hiszen Salucci szavai alapján, ha rajtuk múlt volna, sokszor elszabadul a pokol.
Most Wins – Valentino Rossi ~> 2001, 2002, 2003, 2005, 2007, 2009 [pic: Jerez, 2007] pic.twitter.com/R5f6nH3b8e
— GPMania Indonesia (@gpmania49) May 5, 2013
„Azt mondanám, hogy hetven–harminc százalék – válaszolta a tudatosságra vonatkozó kérdésre. – Harminc százaléknyi gondolkodás nem sok. Emlékszem, mindig volt egy közös találkozónk a szurkolói klubban, hogy tanulmányozzuk a gegeket. Az ötletek mindig az apámtól vagy Flavio Frattesitől [Rossi szurkolói klubjának alelnöke – a szerk.] származtak. Aggódtunk, mert tényleg két idiótáról volt szó, ezért úgy döntöttünk, jobb, ha összeülünk, hogy megbeszéljük, ők pedig elmagyarázzák, hogy mit akarnak tenni. A gyakorlatban nekünk, kicsiknek kellett a felnőtteket sakkban tartani. Gondoljon bele: azokon a találkozókon megmutatták nekünk a gegeket, és nem volt gondolat [mögöttük]. Rendre egyik rosszabb volt, mint a másik. Vale és én őrülten nevettünk, például a bowlingbábuson. Megmutattak nekünk kettőt vagy hármat, és mi a legkevésbé ostobát választottuk.”