Bár minden figyelem a MotoGP-re szegeződik, és egyértelműen a motorsportok királynőjeként került a köztudatba, a motorsportrajongó ínyencek legalább ekkora figyelemmel követik a Superbike-világbajnokságot is. Szerencsére a Mostban rendezett hétvégét testközelből figyeltük, és az izgalmakat látva szívből reméljük, hogy 2024-ben valóban megérkezik hazánkba a sorozat.
2023-as mosti futamhétvége – galéria
1 a 23

Tarran Mackenzie egyetlen győzelmét épp Csehországban aratta. A legendás ötszázas versenyző, Niall Mackenzie fia ugyan próbálkozott már korábban is a világbajnokságon, még a Moto2-es kategóriában, igazi sikereit mégis a brit Superbike-bajnokságban aratta, amikor egy elképesztő szezonban megnyerte a sorozatot. Ezek után mindenki kétkedve fogadta a döntését, amikor a Supersport-mezőny egyik leggyengébb motorjára, a Moriwaki Hondára ült, csak azért, hogy a világbajnoki mezőnyben is bizonyítson. Igaza lett, és elképesztő akaraterejének köszönhetően megnyerte a mosti esős futamot, ami bizonyította, a helyzetfelismerés sokszor aranyat érhet. (Fotó: Guld Péter)

A Superbike-világbajnokság valahogy mindig is az angolszász versenyzők igazi játszótere volt. A fotón ennek megfelelően két ikon látható: a brit bajnokság élő legendája, a ma szakkommentátorként dolgozó Shakey Byrne, valamint az északír multibajnok, Jonathan Rea. (Fotó: Guld Péter)

A sorozat sajátossága, hogy egy közönség számára kínált sétálójeggyel könnyedén bejuthatunk a paddockba, ahol a versenyzők gyakran rendelkezésünkre állnak egy fotóra, vagy egy-egy relikvia aláírására. A fotón épp Scott Redding legnagyobb hazai rajongója, Hegyi Tibi dedikáltatja a versenyző egy korábban használt csizmáját, amely ma már Tibi nappaliját díszíti. (Fotó: Guld Péter)

Axel Bassani üldözi Danilo Petruccit. A két olasz nagyot harcolt egymással, és próbálták elnyerni a Ducati kegyeit, ám az itáliai alakulat mégsem őket választotta a gyári csapat megüresedett helyére. (Fotó: Guld Péter)

Nagyjából ez volt a jellemző a szezonra, és a spanyol versenyző csaknem érinthetetlen volt a vörös telivérrel. (Fotó: Guld Péter)

Remy Gardner a leintést követően gyakran kedveskedik rajongóinak egykerékkel. Gardner a szakemberek szerint is a mezőny egyik legtehetségesebb versenyzője, és tudatos munkával sokak szerint egyszer odaérhet az elejébe. (Fotó: Guld Péter)

Petr Pavel, Csehország elnöke civilben élvezi a díjkiosztó pillanatait. A fotón épp az Álvaro Bautista fan club elnökasszonyával beszélget, miután a hölgy jelezte, vállaitól nem látja kedvencét a dobogó tetején. (Fotó: Guld Péter)

Zöldben zöld. Jonathan Rea a lombok sűrűjében a Kawasakival. 2023 a Superbike-ban is a nagy búcsúzások éve volt. Talán senki nem hitte, hogy az északír távozik attól a gyártól, amellyel zsinórban hat világbajnoki címet szerzett. (Fotó: Guld Péter)

A másik nagy búcsúzó a török Toprak Razgatlıoğlu, aki szintén elhagyta az alakulatot, amellyel 2021-ben heroikus küzdelemben megdöntötte Rea egyeduralmát. (Fotó: Guld Péter)

Razgatlıoğlu különös ismertetőjele, hogy győztes futamok után sokszor egyedi cirkuszi megmozdulásokkal szórakoztatja rajongóit. (Fotó: Guld Péter)

A futamok utáni eredményhirdetésen a versenyzők a dobogón adnak interjút a közönség előtt. Danilo Petrucci türelmesen vár a sorára, amíg a porondmester, Michael Hill a győztes Bautistát faggatja. A futamok utáni díjkiosztó a közönség számára szabadon látogatható. (Fotó: Guld Péter)

Az esős Supersport-verseny különös izgalmakat tartogatott, a futam közbeni kerékcsere alaposan felforgatta a csapatok életét. (Fotó: Guld Péter)

A háttérben húzódó Hněvín kastély impozáns látványt nyújt a pálya egyes részeiről. (Fotó: Guld Péter)

Nicolò Bulega másodvirágzását élte a Supersport kategóriában. Miután az itáliai versenyző kiszorult a gyorsaságimotoros-világbajnokságról, a Supersport-világbajnokságon kapott menedéket egy gyári Ducatival. A bizalmat bajnoki címmel hálálta meg, a bolognai csapat pedig köszönetképpen neki adta 2024-re a gyári alakulat másik ülését a Superbike kategóriában. (Fotó: Guld Péter)

A finn Niki Tuuli épp ruháját szárítja. A finn humorérzéke briliáns, így miután egy tavalyi bukást követően amputálni kellett néhány lábujját, logót készíttetett belőle. (Fotó: Guld Péter)

Az edzések és futamok közötti szabadidő sem telik tétlenül a versenyzők számára. Az ugrókötél az egyik legjobb bemelegítő, csak legyen, aki bírja. (Fotó: Guld Péter)

Marcel Schrötter, a németek üdvöskéje, az MV Agusta versenyzője ettől függetlenül a feltöltődésre is ad magának időt. (Fotó: Guld Péter)

Akit érdekel a technika és ami mögötte van, annak a Superbike sorozat egy aranybánya. A futam előtti estén meztelenre vetkőztetett motorok tucatja látható a boxutcában, és élvezhetjük a robajlást, miként melegítik őket. (Fotó: Guld Péter)

Toprak Razgatlıoğlu esőben, a futam előtt koncentrál, és mielőtt a pályára hajt, egy utolsó mozdulattal meggyőződik róla, hogy plexijét megfelelően lezárta. (Fotó: Guld Péter)

James Toseland egyértelmű multitalentum. Amellett, hogy a sorozatban két világbajnoki címet is szerzett, tehetséges zongorista és dalszerző, emellett pedig az Eurosport szakkommentátora, és elképesztő háttér-információkkal szórakoztatja a televíziónézőket. Itt épp Andrea Locatellit interjúvolja a futam előtt. (Fotó: Guld Péter)