2024. február 26. 00:02
KezdőlapMotoGPBetekintés a MotoGP színfalai mögé (videó)

Betekintés a MotoGP színfalai mögé (videó)

A MotoGP összegyűjtötte az idei szezonban a háttérben lezajlott jelenetek közül a legérdekesebbeket, mi pedig ezek közül szemezgettünk. Marco Bezzecchi első győzelme, valamint Augusto Fernández kiemelkedő teljesítménye mellett Francesco Bagnaia és Jorge Martín magánéleti témákat boncolgató beszélgetése is terítékre kerül.

Hosszú, de nagyon izgalmas volt az idei MotoGP-szezon, számos érdekes történetnek lehettünk tanúi a televíziós közvetítéseken keresztül. Azonban az élet nemcsak a mi szemünk előtt, hanem a színfalak mögött is zajlott, az Unseen (Nem látott) és az Unheard (Nem hallott) című sorozatok pedig ide engednek betekintést. Az év végére készülve a széria összegyűjtötte ezekből a legjobb részeket, mi pedig saját kedvenceiket emeltük ki ezek közül.

Marco Bezzecchi idén a második MotoGP-szezonját töltötte, az olasz pilóta pedig ebben az évben egyenesen berobbant az élmezőnybe. Már 2022-ben megvillantotta oroszlánkörmeit egy második és két negyedik hellyel, de a java még csak ezután következett. Az első 2023-as versenyen, a Portugál Nagydíjon a harmadik helyen zárt, Argentínában pedig még ennél is magasabbra rakta a lécet, hiszen a főfutam után a dobogó tetején ünnepelhetett, királykategóriás pályafutása során először. Ezért pedig a jutalom sem maradhatott el: Bezzecchi megkapta ajándékba a helyi hős, Lionel Messi aláírt mezét, megidézve ezzel Valentino Rossi 2015-ös termasi győzelmét. A videó segítségével mi is ott lehetünk az olasz pilóta mellett, aki el sem akarja hinni, mivel lett gazdagabb. A lelkesedését igazán jól érzékelteti az a jelenet, amikor Fabio Quartararónak mutatja meg az ereklyét.

A Francia Nagydíj utolsó köreire fordulva arra irányult a legtöbb figyelem, hogy Bezzecchi meg tudja-e szerezni karrierje második MotoGP-futamgyőzelmét, fel tudja-e tartóztatni a Pramac tandemben közeledő pilótáit. Azonban a dobogós helyeket elfoglalók mögött is zajlott egy nagyon érdekes csata a negyedik helyért Augusto Fernández és Aleix Espargaró között. Az újonc körökön keresztül tudta tartani magát a rutinos honfitársa rohamaival szemben, és ezzel az első királykategóriában eltöltött éve legjobb eredményét szerezte. A videó segítségével közvetlen közelről élhetjük át a GasGas csapattagjainak izgalmát, majd az örömét. A képsorokból kiderül, hogy Fernández a kemény féktávok segítségével akadályozta meg Espargaró előzését, aki a verseny után nem félt elismerni a 2022-es Moto2-bajnok nagyszerű teljesítményét.

A MotoGP-pilóták élete a pénz, a siker és a csillogás ellenére sem gondtalan. Francesco Bagnaia és Jorge Martín beszélgetése révén megérthetjük, milyen problémákkal kell megküzdeniük a világot körbeutazó széria résztvevőinek. A világbajnoki címért küzdő versenyzők a Japán Nagydíj főversenye után beszélgettek a váróban. A futamot Martín az első, Bagnaia pedig a második helyen zárta, az arcukon a lelkesedés helyett mégis inkább a fáradtság jeleit lehet felfedezni. A távol-keleti forduló a tizennegyedik volt az évben, ráadásul egy héttel a problémás Indiai Nagydíj után került rá sor.

Húgától kapta becenevét a MotoGP-t újra meghódító Bagnaia, aki a legnagyobbaktól próbál tanulni

A videóból megtudhatjuk, hogy az olasz pilóta a hétvége után hazament a kutyájához, a spanyol versenyző azonban még kedvesével együtt a szigetországban maradt, annak ellenére, hogy három hónapja nem látta saját négylábú barátját. Bagnaia a hazaérkezése után egy ideig kénytelen volt egyedül tölteni az idejét, mivel barátnője munkája miatt csak napokkal utána ment vissza közös otthonukba. „Nehéz ez” – értékelte a helyzetet a gyári Ducati versenyzője, „és jövőre még csak rosszabb lesz” – válaszolta a hétvégék növekvő számára utalva a Pramac motorosa. A képsorokból továbbá az is kiderül, mikor fogja hivatalosan összekötni életét párjával a címvédő, és mi köze van az esküvőjük időpontjához a bolognai gyártónak.

Ezt a videót UNSEEN: The intimate chat between Bagnaia and Martin cím alatt a MotoGP által összeállított listában, ezen a linken keresztül találhatják meg.