back to top
2024. május 09. 18:58
KezdőlapMagyarokKét nívós utánpótlás-nevelő sorozatban is versenyez idén Farkas Kevin

Két nívós utánpótlás-nevelő sorozatban is versenyez idén Farkas Kevin

Hivatalossá vált, hogy Farkas Kevin a Red Bull Rookies Cup mellett a JuniorGP Moto3-as kategóriájában is versenyezni fog. A 16 éves tehetség ráadásul egy olyan csapatnál kap lehetőséget, amelynek tavalyi versenyzője idén már a gyorsaságimotoros-vb-n szerepel.

Kedden biztossá vált, amiben eddig csak reménykedni lehetett: Farkas Kevin saját maga jelentette be, hogy a JuniorGP Moto3-as géposztályában fog versenyezni a 2024-es szezonban. A magyar motoros esetében azt már régóta lehetett tudni, hogy másodszor is elindul a Red Bull Rookies Cupban, így idén két sorozatban is megmérettetheti magát.

Mindez azonban ezen a szinten korántsem szokatlan, hiszen tavaly például Ángel Piqueras szintén így cselekedett. A spanyol pilótának nagyon is bejött ez a taktika, hiszen mindkét szériában diadalmaskodott, így nem volt kérdés, hogy idén már a Moto3-as világbajnokságon fog szerepelni. Ráadásul a 2023-as kiírást megnyerő Jaume Masià helyét veszi át a Leopard Racingnél.

Rajta kívül egyébként még nyolc versenyző kap esélyt idén a Moto3-ban azok közül, akik tavaly a JuniorGP-ben szerepeltek. A szezonnyitón rajthoz állt pilótákat figyelembe véve ez több mint 30 százalékos arány. Közéjük tartozik a második pozíciót megszerző Luca Lunetta is, aki tavaly az AC Racing Team színeiben versenyzett, ahol 2024-ben Farkas fog szerepelni.

Elesett, de aztán fájdalmai ellenére is helytállt Farkas Kevin a JuniorGP-világbajnokságban

A Hungarian Motorsport Academy pilótája egyébként tavaly debütált a sorozatban. Az időjárás jelentősen megnehezítette a helyzetét, hiszen a pénteki napot törölni kellett. Az első versenyt, amelyet a huszadik helyről kezdett meg, nem tudta befejezni. A másodikon a huszonnegyedik pozícióból indult, majd huszonkettedikként ért célba az STV Laglisse Racing színeiben.

A tavalyi évhez hasonlóan a JuniorGP mezőnye összesen hét helyszínre látogat el idén. A szezon április 21-én Misanóban indul, majd négy spanyolországi és két portugáliai helyszínen fognak megküzdeni egymással a pilóták. Az utolsó fordulót november 24-én Valenciában rendezik, egy héttel a MotoGP szezonzárója után.

„Amikor valóra válnak az álmok – közölte a hírt Farkas saját Facebook-oldalán. – Rendkívül boldog vagyok, hogy bejelenthetem: 2024-ben a JuniorGP-ben fogok versenyezni az AC Racing Team színeiben Moto3-ban. Szeretném megköszönni az AC Racing Teamnek ezt a lehetőséget és a belém vetett hitüket. Szintén hatalmas köszönetet szeretnék mondani a szponzoraimnak és támogatóimnak, különösen a Hungarian Motorsport Academynek, valamint a csapatomnak, akik mindig mellettem állnak.”

„Üdvözöljük a családban Farkas Kevin fiatal magyar tehetséget – köszöntötte a 16 esztendős versenyzőt az olasz istálló az Instagram-oldalán. – Kevin az AC színeit fogja képviselni a Moto3-as JuniorGP-világbajnokságon. Köszönjük a bizalmat! Teljes gázzal megyünk neki 2024-nek.”