back to top
2024. október 15. 14:01
KezdőlapMagyarokElesett, de aztán fájdalmai ellenére is helytállt Farkas Kevin a JuniorGP-világbajnokságban

Elesett, de aztán fájdalmai ellenére is helytállt Farkas Kevin a JuniorGP-világbajnokságban

Nehéz körülmények között is helytállt Farkas Kevin, a JuniorGP valenciai hétvégéjén. A fiatal magyar tehetség számára az edzéseket és az időmérőt is megnehezítette az erős szél, a vasárnapi első futamon pedig sajnos földre is került. A biztató szereplés azonban így sem maradt el, hiszen a második versenyt fájdalmak közepette is be tudta fejezni, és végül elégedetten zárta le a világbajnoki fordulót.  

Farkas Kevin a magyar motorsport egyik legnagyobb tehetsége rajthoz állhatott a JuniorGP-világbajnokság szezonzáró hétvégéjén. A HMA (Hungarian Motorsport Academy) versenyzője a spanyol nemzetiségű STV Laglisse Racing csapatának pilótájaként vett részt a valenciai fordulón. A fiatal pilóta kiemelkedő eredményeinek köszönhetően kapott szabadkártyát az egyik legfontosabb utánpótlás-sorozat versenyére. Ez a széria 15 éves kortól kezdve fogadja versenyzőket, akik a világ minden pontjáról összegyűlve mérik össze erejüket. A bajnokság erejét jól mutatja, hogy 2023-ban a résztvevő pilóták 30 százaléka tovább tudott lépni a Moto3-ba, így ők 2024-től már a legnagyobbak árnyékában motorozhatnak.

A hétvége csütörtökön indult volna mezőny számára, az előzetes menetrend két szabadedzést tartogatott a fiataloknak. Ezek megrendezésére azonban végül nem kerülhetett sor, mivel a 60-70 km/h-s szél miatt a versenyigazgatóság törölte az egész aznapi programot, Farkas Kevin öt kört tudott megtenni a pályán, mielőtt a bokszba parancsolták volna őket.

Szombaton sűrű nap várt a pilótákra, hiszen két edzésre és az időmérőre is ekkor került sor. Farkas Kevin a nap első két etapja során összesítésben a 24. helyet szerezte meg, amely azt jelentette számára, hogy a kvalifikáció első szakaszában – az időmérő a JuniorGP hétvégéin a MotoGP-ben alkalmazott rendszer szerint zajlik – biztosan pályára kellett gurulnia. A Q1-ben az erős szél miatt nehezen tudta a pálya határain belül tartani Husqvarna márkájú motorját, és végül a 10. pozícióban zárt a 16 éves tehetség.

Két versenyt rendeztek meg vasárnap a JuniorGP-mezőny számára. Farkas Kevin az első futamon a 20. helyről rajtolhatott, és beszámolója alapján nagyon jól kezdődött számára a verseny. A fiatal magyar pilóta kifejezetten jól érezte magát a motoron, és az időmérőn futott idejét több mint két másodperccel javította meg, a hatodik körben azonban sajnos a földre került. Ezután az orvosi csapat kivizsgálta, és szerencsére mindent rendben találtak a miskolci versenyzőnél, így engedélyezték számára a második futamon való indulást.

A hétvége utolsó elemeként megrendezett versenyt már végig tudta csinálni Farkas Kevin. A futamot – amely során folyamatosan fájdalmat érzett a lábában a korábbi bukása miatt – végül a 24. pozícióból indulva a 22. helyen fejezte be. A versenyző ennek ellenére arról számolt be a közösségi médiában, hogy minden pillanatát élvezte a viadalnak, amelynek során folyamatosan növelni tudta a tempót, hiszen a 13. körben futotta meg a legjobb idejét (17 kör volt a versenytáv).

Nem csak ott lenni akar a világbajnoki mezőnyben – interjú Farkas Kevinnel

Ezután a nagyszerű helytállás után a feltöltődés következik honfitársunk számára, aki a pihenésből erőt merítve még jobban és még keményebben szeretne majd dolgozni a jó eredményekért a 2024-es szezonban. Farkas Kevint jövőre a Red Bull Rookies Cup és a JuniorGP-futamain is figyelhetjük, előbbi széria április 27-én Jerezben, utóbbi pedig április 21-én Misanóban indul.