Meghalt Rodney Gould, aki 1970-ben 250 köbcentis világbajnok lett a Yamahával. A brit pilóta 30 éves korában pályát váltott, és a hangvillások európai versenyzésért felelős vezetője lett. Ebben a pozíciójában pedig kulcsszerepe volt Giacomo Agostini leigazolásában. Később az olasz legenda szerezte meg a japán gyártó első királykategóriás trófeáját.
Április 16-án, hosszú betegség után elhunyt Rodney „Rod” Gould. A brit expilótát 81 éves korában családja körében, cheltenhami otthonában érte a halál.
Gould 1943. március 10-én született az angliai Banbury nevű településen. Az 1961-ben kezdődő versenyzői pályafutása első éveiben több márka, például a Manx Nortons és a Bultacos gépeit is kipróbálta. A gyorsaságimotoros-világbajnokságon 1967-ben mutatkozott be. Abban az évben még csak a Man-szigeti TT-n vett részt, amelyen a 350 és az 500 köbcentis kategória futamán is rajthoz állt, de egyiken sem tudott célba érni.
Viszont az 1968-os szezonra megtalálta az igazán neki fekvő terepet: a 250 köbcentis kategóriát. Az aránylag rövid karrierje további éveiben is rendre megmérettette magát a többi géposztály egy-egy futamán, de ettől az idénytől kedve főleg a 250-es viadalokra koncentrált. Azokon pedig már a szép eredmények sem maradtak el. 1968-ban a negyedik versenyén, Spában a harmadik helyen végzett, és ezt abban az évben még kétszer, a Finn és az Ulsteri Nagydíjon is megismételte. Utóbbi két dobogóját már annak a márkának a motorjával szerezte meg, amellyel később örökre összekötötte a történelem: a Yamaháéval. Azonban az elsőt még a Kawasaki gépével érte el, amellyel egész életében csak azon az egy világbajnoki futamon indult el.
Ettől fogva Gould és a Yamaha szinte teljesen elválaszthatatlanok lettek, hiszen a pilóta két 500-as viadalt leszámítva innentől kezdve már csak a hangvillások motorjával indult csatába. Azokból pedig egyre gyakrabban jött ki győztesen, először az 1970-es Francia Nagydíjon állhatott fel a dobogó legfelső fokára, ezt pedig még összesen kilenc másik 250-es diadal követett.
A legjobb szezonja egyértelműen az 1970-es volt, amelynek a végén őt koronázták bajnokká. A következő idényekben sem járt messze ettől, 1971-ben a tabella második, 1972-ben pedig a harmadik helyén végzett. A szükség viszont úgy hozta, hogy ettől a ponttól kezdve már csak a pálya széléről nézte a versenyeket. A Yamaha ugyanis nagy szervezeti átalakításba kezdett, és 30 éves kora ellenére őt nevezték ki a márka európai versenyzésért felelős vezetőjének (emellett kommunikációs feladatai is voltak).
Gould pilótaként is kiváló volt, de menedzserként talán még többet tett a Yamaháért. Hatalmas szerepet játszott ugyanis az „évszázad szerződésének” megkötésében, vagyis Giacomo Agostini leigazolásában. Agostini addigra tizenhárom világbajnoki címet nyert az MV Augustával, így óriási dolog volt, hogy a japán gyártó magához tudta csábítani.
Agostini pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket, hiszen 1974-ben előbb a 350-es, majd egy évvel később az 500-as kategóriában is bajnok lett. Korábban a Yamaha csak a 125-ös és a 250-es géposztályban tudott felérni a csúcsra.
Kis híján minden másképp alakult – így lett majdnem a Forma–1-es pilóta Agostini