back to top
2024. október 16. 05:56
KezdőlapSuperbikeMotoGP-tesztje után lett elege a Yamahából Razgatlıoğlunak, be sem akarta fejezni a...

MotoGP-tesztje után lett elege a Yamahából Razgatlıoğlunak, be sem akarta fejezni a programot

Toprak Razgatlıoğlu felidézte a tavalyi MotoGP-tesztjét, amelyen szerinte a Yamaha nem megfelelő hozzáállást tanúsított vele szemben. Nem sokkal később pedig eldöntötte, hogy elhagyja a japán gyártót.

Toprak Razgatlıoğlu idén már a BMW-nél versenyez, hiszen tavaly elváltak az útjai a Yamahával, ahol pályafutása eddigi egyetlen Superbike-világbajnoki címét szerezte. A felek aligha a legjobb viszonyban váltak el egymástól, hiszen a hangvillások nem tették lehetővé a török versenyzőnek, hogy már novemberben felüljön új motorjára, miközben Jonathan Rea például vezethette az R1-est a kollektív teszten.

Most pedig kiderült, hogy mi adta a végső lökést a most 27 éves pilótának, hogy a távozás mellett döntsön. Bő egy évvel ezelőtt, áprilisban két napon át tesztelhette a Yamaha MotoGP-ben használt motorját, az M1-est. Azonban már az előkészületek során sem ment minden rendben, és szavai alapján úgy tűnik, munkaadója nem igazán vette figyelembe Razgatlıoğlu igényeit. „A teszt előtt volt néhány vitánk az üléspozícióról – idézi a Motorsport-Total.com. – A Yamahának normál esetben három különböző ülése van, de amikor megérkeztem a tesztre, a motor ugyanolyan volt, mint korábban.”

Azt akkoriban is lehetett tudni, hogy Razgatlıoğlu tesztje nem sikerült jól. A gondok azonban olyan súlyosak voltak, hogy ahhoz is közel volt, hogy a második napon már ne üljön fel a motorra, de menedzsere lebeszélte erről. „Teljesítettem a köreimet, nem sok gumi állt a rendelkezésemre – idézte fel. – Az első nap után nem igazán akartam folytatni a motorozást. Beszéltem Kenan [Sofuoğluval], és azt mondta, hogy ki kell mutatnom a tiszteletemet a Yamaha felé.”

Razgatlıoğlu: Most gyorsabb vagyok, mint amikor világbajnok voltam

Persze azért Razgatlıoğlu tisztában van vele, hogy így is kiváltságos helyzetbe került, hiszen egy királykategóriás versenygépre volt lehetősége felülni, ami messze nem mindenkinek jön össze „Minden versenyzőnek van egy álma: egyszer MotoGP-motort akar vezetni – fogalmazott. – Nekem megadatott, hogy megéljem, és ez nagyon boldoggá tesz.”

A rosszul sikerült teszt azonban gondolkodásra késztette, és szűk másfél hónappal később már be is jelentették, hogy a török pilóta gyártót vált. „A Yamahának nem állt szándékában a MotoGP-be vinni engem – jelentette ki. – Nem akartak új szerződést kötni, ezért elkezdtünk tárgyalni a BMW-vel. Aláírtam velük, most pedig nagyon boldog vagyok. Ez egy új kihívás volt számomra, és sokkal motiváltabb vagyok, mint korábban.”

Razgatlıoğlunak valóban van oka az örömre, hiszen három forduló alatt három győzelmet szerzett a német márkával, ráadásul ezek közül az egyiket Assenben, ahol korábban soha nem nyert. Ennek köszönhetően 117 ponttal a második helyen áll a tabellán, ami ugyan 1-gyel kevesebb, mint amennyinél a tavalyi idény hasonló szakaszában járt, de most 56 helyett csupán 6 egység a hátránya Álvaro Bautistával szemben.