back to top
2024. június 17. 02:57
KezdőlapMotorsportÓriási összeget követel súlyos sérülése miatt a MotoGP-t is megjárt sokszoros bajnok

Óriási összeget követel súlyos sérülése miatt a MotoGP-t is megjárt sokszoros bajnok

A brit Superbike-bajnokság hatszoros győztese, Shane Byrne több mint 1 millió fontra perelte be a sorozatot, illetve a snettertoni pályát, ahol hat éve rendkívül súlyos sérüléseket szenvedett egy tesztbalesetben. Ő és ügyvédje is állítja, hogy a bukás helyszínén nem volt megfelelő a biztonsági felszereltség.

Shane Byrne a brit motorsport egyik ünnepelt sztárja volt a 2000-es és 2010-es években. A brit Superbike-bajnokságot összesen hatszor nyerte meg, amivel ő a sorozat történetének legeredményesebb versenyzője, emellett a Superbike-vb 2003-as Brands Hatch-i fordulójában mindkét futamot győzött, a következő két évben pedig a MotoGP-ben is megfordult.

2018 májusában azonban véget ért a pályafutása, miután a Ducati tesztelése közben óriási balesetet szenvedett. Az akkor 41 éves pilóta a snettertoni pályán elvesztette az irányítását a motor felett, elesett, majd 55-60 métert csúszott, és körülbelül 100 km/h-s sebességgel csapódott a gumifalba. Ennek következtében tüdeje mindkét oldalon megzúzódott, az összes bordája eltört, ahogyan négy csigolyája, a szegycsontja, a kulcscsontja és két helyen a nyaka is, a háta pedig több helyen is megsérült.

Byrne úgy döntött, hogy a baleset, illetve annak ilyen mértékű következményei miatt pert indít a brit Superbike-bajnokságot szervező Motorsport Vision Racing, a pályát birtokló Motorsport Vision, valamint a pályák biztonságáért felelős Motorcycle Circuit’s Racing Control Board ellen. A 47 éves exmotoros 1 millió fontnál, azaz mintegy 450 millió forintnál is nagyobb összeget követel.

A londoni legfelsőbb bíróságra beadott indítványt azzal az indokkal adta be, hogy a biztonsági intézkedések nem voltak megfelelőek a kérdéses kanyarban, mivel a gumifal előtt nem volt airfence. „Normál esetben egy ilyen kanyarban lenne airfence, de én csak a gumifal hatalmas, sűrű feketeségét láttam. Az a pár másodperc perceknek tűnt” – írta korábban az önéletrajzi könyvében.

Ügyvédje, Kiril Waite „figyelemre méltó embernek” nevezte Byrne-t, és ő is hangsúlyozta, hogy az airfence „lényeges különbséget” jelentett volna. Hozzátette, ügyfele jól ismerte motorjának képességeit, illetve határait, és a baleset előtt ugyanazon az íven ment, mint az előző körében. „Az alperesek azt állítják, hogy Mr. Byrne nem tudta irányítani a motorját, és hogy Mr. Byrne az oka a saját szerencsétlenségének” – fogalmazott, majd elmondta, szerinte a hatalmas sebességre és a kockázatra való tekintettel további biztonsági óvintézkedésekre lett volna szükség.

Az alpereseket képviselő Malcolm Duthie ellenben úgy véli, Byrne nem fordított kellő figyelmet saját biztonságára. Kijelentette, hogy az airfence-be történő becsapódás mindig „kiszámíthatatlan” következményeket hordoz magában, és néhány sérülést akkor is elszenvedett volna, ha a gumifal előtt van ilyen eszköz. Emellett felvetette, hogy már maga az esés is okozott sérülést.

Kényszerű visszavonulása óta Byrne kommentátorként dolgozik, emellett jó néhány versenyzőnél mentori, illetve menedzseri szerepet tölt be. A legismertebb pilóta a brit Superbike-bajnokság 2022-es győztese, Bradley Ray, aki tavaly debütált a Superbike-vb-n. Legjobb eredménye a második imolai futamon szerzett hatodik hely volt, idén viszont egyelőre csak 2 egységet szerzett.