back to top
2024. június 23. 21:11
KezdőlapMotoGPMir a testi épségét félti a Hondánál, Marini már idén menekülőre foghatja

Mir a testi épségét félti a Hondánál, Marini már idén menekülőre foghatja

Joan Mir nem tudja, hogy a Honda mérnökei mikor reagálnak megfelelően a problémákra, ahogyan azt sem, hogy teste meddig bírja a szenvedést. Sajtóértesülések szerint Luca Marini már most fel akarja bontani a 2025-ig szóló szerződését.

A Honda már az előző két évben is borzalmas szezont teljesített a MotoGP-ben, ám hiába az új koncessziós szabályzat, a mostani idényre még rosszabbá vált a helyzet. 2022-ben öt forduló után (sprintek nélkül) 44, 2023-ban pedig 73 ponttal álltak, idén viszont ez a szám mindössze 17, amivel az utolsó helyet foglalják el a bajnoki tabellán.

Ráadásul ezt csak kis részben lehet betudni Marc Márquez távozásának, hiszen a nyolcszoros világbajnok tavaly ezen időszakban csak a portimãói és a Le Mans-i sprinten szerzett pontot, főfutamon még csak célba sem ért. Persze Álex Rins váratlan austini győzelme torzítja a képet, de még anélkül is elég nagy a kontraszt. Joan Mir szerint a problémák nem is azonnal fognak megoldódni.

„Ugyanaz a motorunk, mint amelyikkel elkezdtük a szezont, nem kérhetünk más eredményeket – nyilatkozta. – Bizonyos területeken szenvedünk. Minden alkalommal, amikor bemegyek a bokszba, ugyanarra panaszkodom, ezt mindannyian tudjuk, most itt az ideje a reagálásnak. A jerezi teszten [a mérnökök] megértették az utat, amelyet mutattunk nekik, most várnunk kell, hogy ezek az emberek tegyenek valamit ebbe az irányba. Nem tudom, mennyi időbe [fog telni], amíg elkezdünk változásokat látni ebbe az irányba. Ez a valóság.”

Mir tavaly igazolt a Hondához, miután a Suzuki 2022 végén kiszállt a MotoGP-ből. Tavaly Márquez után ő bukott a legtöbbször a mezőnyben, és már idén is jó néhány bukás van a neve mellett. Mindez részben abból fakad, hogy próbálja a maximumot kihozni a gyenge motorból, de ő is tisztában van vele, hogy ezt nem csinálhatja a végtelenségig.

Értesülések szerint Viñales vagy Miller igazolhat a Hondához, ha Mir elfogadja a Trackhouse ajánlatát

„Fogalmam sincs, ezt mondom, és teljesen őszinte vagyok – válaszolta arra a kérdésre, hogy meddig lesz képes várni az érdemi fejlődésre. – Fogalmam sincs, meddig bírja ezt a testem. Azt hittem, idáig nem fogok eljutni, és most itt vagyok. Próbálom a lehető legjobban végezni a munkámat, igyekszem mindenki előtt ott lenni, próbálok jó versenyeket futni, de az ember nem várhat csodákat.”

A Honda helyzetének láttán nem meglepő, hogy az utóbbi időben felmerült Mir távozása. A hírek szerint a spanyol versenyző számára a Trackhouse jelenthet menekülőutat, ahol Davide Brivio csapatfőnök állítólag szívesen látná. A két fél korábban a Suzukinál dolgozott együtt, és szerzett egyéni, illetve csapatvilágbajnoki címet, így ez a forgatókönyv kézenfekvő lenne. A 26 éves pilóta erről nem beszélt érdemben, arra viszont erősen utalt, hogy jelen állapotában a Honda már-már karriertemetőnek számít.

„Az utóbbi években az a valóság, hogy aki elhagyja a Hondát, az rosszabbul teljesít, mint amikor megérkezett – jelentette ki. – Ez a valóság, és nincs kivétel, senki sem távozik jobb [formában] a Hondától, mint ahogyan megjött. A lehető legjobban kell kezelni ezt a helyzetet, és meglátom, mihez van kedvem, Ez a kérdés. Meggyőződésem, hogy lesznek lehetőségeink. Valószínűleg nem olyanok, amilyeneket szeretnénk, de lesznek. Továbbra is húzzuk a gázt, és meg vagyok győződve róla, hogy egy versenyképes motorral pillanatokon belül az élmezőnyben leszünk.”

Mir szerződése az idei év végén lejár, vagyis, ha akar, szabadon távozhat. Ellentétben új csapattársával, Luca Marinivel, aki 2025-ig írt alá, de a Motosprint értesülései szerint máris menekülőre fogná. A portálnál úgy tudják, hogy az állandó mezőny egyetlen pont nélküli pilótájának szintén a Trackhouse, illetve Brivio jelentheti a megoldást, hiszen utóbbi jelentős sikereket ért el az olasz motoros féltestvérével, Valentino Rossival.