back to top
2024. október 13. 06:41
KezdőlapMoto2Balesetet szenvedett az egyik Moto2-es versenyző, nincs jó állapotban

Balesetet szenvedett az egyik Moto2-es versenyző, nincs jó állapotban

A Moto2-es Deniz Öncü balesetet szenvedett edzés közben, és állítása szerint nincs túl jó állapotban. A Moto3-ban szereplő Xabi Zurutuza időközben elkezdte a rehabilitációt.

Bár a MotoGP idei szezonjában egyelőre egyetlen sérülés sem történt, ez a kisebb kategóriákra nem igaz. Ráadásul nem is kell feltétlenül futamhétvégét rendezni ahhoz, hogy bekövetkezzen a baj: ezt mutatja Deniz Öncü példája, aki a közösségi médiában tudatta követőivel, hogy balesetet szenvedett, amelynek jelenleg a következményeit viseli.

„Nem vagyok túl jó állapotban a mai edzésen bekövetkezett balesetem után – írta a péntekről szombatra virradó éjjel egy 24 óráig elérhető Instagram-történetben A következő napokban folyamatosan tájékoztatni foglak titeket a fejleményekről.” A baleset körülményeiről tehát a török versenyző semmilyen részletet nem osztott meg, ahogyan arról sem, hogy milyen típusú és súlyosságú sérüléseket szenvedett, és kell-e kihagynia futamot.

Öncü idén került fel a gyorsaságimotoros-világbajnokság középső kategóriájába, miután tavaly negyedik lett a legkisebbek között. Bemutatkozása azonban eddig csalódást keltő, hiszen az eddigi hét alkalomból eddig csupán háromszor szerzett pontot, legjobb eredménye pedig a mugellói tizenharmadik hely. 6 egységgel a tabella huszonharmadik pozícióját foglalja el.

Zurutuza folytatja a rehabilitációt

Xabi Zurutuza még a Moto3-asok mugellói versenyén szenvedett ijesztő balesetet, amikor az Arrabbiata 2-esben bukott, Filippo Farioli pedig már nem tudta kikerülni őt. A spanyol újonc ugyan nem úszta meg sérülések nélkül, hiszen a jobb oldali lapockája és felkarja is eltört, az incidenst látva talán mégis szerencsésnek mondhatja magát.

A 18 esztendős motoros már hazájában folytatja a lábadozást. „Nagyon köszönöm mindenkinek, aki törődött velem – írta még vasárnap a közösségi médiában. – Jól vagyok, és csak ez számít. Itt az ideje a felépülésre és az erősebben történő visszatérésre gondolnom. Szeretném megköszönni a mugellói beavatkozóknak és a MotoGP orvosainak, hogy ilyen gyorsan és profin cselekedtek.”

Kedden aztán érkezett egy újabb bejegyzés, amelyben Zurutuza arról számolt be, hogy kivizsgálás céljából ellátogatott a San Sebastian-i kórházba, amely egyébként a helyi Real Sociedad futballcsapatának partnere. Azt még továbbra sem tudni, hogy részt vehet-e a három hét múlva esedékes Holland TT-n. Amennyiben nem, úgy alighanem ismét Vicente Pérez fogja helyettesíteni, csakúgy, mint az első két fordulóban, amikor még nem töltötte be 18. életévét.

Két helyen is törést szenvedett, de a komoly sérülést megúszta az elgázolt Zurutuza