back to top
2024. október 09. 08:59
KezdőlapMotoGPMarc Márquez: A fivérem elég gyors ahhoz, hogy magától is helye legyen...

Marc Márquez: A fivérem elég gyors ahhoz, hogy magától is helye legyen a MotoGP-ben

Nemrég derült ki, hogy Marc Márquez a következő szezonban már a Ducati gyári csapatának pilótája lesz. A nyolcszoros világbajnok leszögezte, hogy testvére, Álex Márquez sem most, sem korábban nem volt részese az ő tárgyalásainak.

Szerdán jelentette be a Ducati, hogy a következő szezontól Enea Bastianini helyett Marc Márquez lesz Francesco Bagnaia csapattársa a gyári istállójuknál. Azóta pedig fokozatosan egyre többet tudunk meg a döntés és a megállapodás hátteréről.

A Ducati igazgatója szerint „tisztán sportszakmai” okból választották Marc Márquezt a gyári csapathoz

A spanyol motoros jelenleg a Gresini versenyzője, amelynek másik pilótája a testvére, Álex Márquez. Álex a bátyjával ellentétben idén még nem nagyon villant meg, a mezőnyben fellelhető nyolc Ducati-pilóta közül csak a hetedik legjobb helyet foglalja el a tabellán (ez összesítésben a kilencedik pozíciót jelenti). Marc átigazolásának bejelentése után emiatt többekben felmerült, annak egyik feltétele az lehetett, hogy a bolognai gyártó nem cseréli le Álexet. Ezt viszont a nyolcszoros világbajnok kategorikusan visszautasította.

„Álex soha nem vett, és nem is fog részt venni a tárgyalásaimban. A fivérem elég gyors ahhoz, hogy magától is helye legyen a MotoGP-ben. De az igaz, hogy én neki köszönhetően ülök most egy Ducatin a Gresininél. Ha ő korábban nem tette volna meg azt a lépést, hogy átül egy Ducatira, akkor én aligha kerültem volna a Gresinihez. De persze az valamilyen módon pozitívan hat rád, ha van egy testvéred, és figyelheted, hogy milyen eredmények ér el, és mennyire boldog – magyarázta Marc Márquez a Cadena SER nevű spanyol rádió egyik adásában.

Öccse miatt pályafutása során először kénytelen volt változtatni egy szokásán Marc Márquez

„Az egyik szezonban még úgy tűnt, hogy nem üti meg a MotoGP szintjét, majd egy másikban már pole pozíciót, dobogót és sprintgyőzelmeket szerzett – tette hozzá a 31 éves pilóta. Álex Márquez 2020-ban friss Moto2-es világbajnokként mutatkozott be a MotoGP-ben a Honda gyári alakulatánál, amely egyben Marc csapata is volt. Abban az évben kétszer is felállhatott a dobogóra, de összetettben a nem túl előkelő tizenhatodik pozícióban végzett. A 2022-es idényt így már az aszakaiak ügyfelénél, az LCR-nél kezdte meg. Ez az éve küszködéssel telt, egy hetedik helyet tudott felmutatni legjobb eredményként.

Tavaly aztán elhagyta a „bátyja gyártóját”, a Hondát, és a Gresinihez igazolt. A Ducatival pedig gyorsan megmutatta, hogy mire képes: a második fordulóban, az Argentin Nagydíjon megszerezte a pole pozíciót, a főfutamon pedig harmadik lett. Ezután Silverstone-ban és Sepangban is megnyerte a sprintet, Malajziában ráadásul vasárnap is felállhatott a dobogóra, mivel másodikként ért célba. A tabellán végül a kilencedik helyen zárt.