back to top
2024. október 16. 05:32
KezdőlapMotoGPA Yamaha tesztjét megint az esőzés miatt kellett lerövidíteni

A Yamaha tesztjét megint az esőzés miatt kellett lerövidíteni

A Yamahának a portimãói és barcelonai privát, illetve a mugellói kollektív teszt után az ezen a héten tartott valenciai privát gyakorlásuk első napját is tönkretette az eső.

Nem az idei a Yamaha történetének legjobb MotoGP-szezonja. A japán gyártó jelenleg eléggé le van maradva az európai vetélytársai mögött, így minden alkalmat meg kell ragadnia a fejlődésre. Az iwataiak pedig próbálkoznak is ezzel, de az időjárás újra és újra megnehezíti a dolgukat.

Quartararo: Másfél évig nem sikerült előrelépnünk, de most már végre látjuk a fényt az alagút végén

A Yamaha a koncessziós jogoknak köszönhetően több privát tesztet tarthat, mint a vetélytársai, a Hondát kivéve. Ezen a héten is ezt próbálják kihasználni, hiszen a terveik szerint kedden és szerdán a valenciai pályán fognak körözni. Massimo Meregalli, az istálló csapatmenedzsere a MotoGP hivatalos honlapjának megerősítette, hogy a korábban megsérülő tesztpilótájuk, Cal Crutchlow nem fog motorra ülni. Meregalli korábban azt is elmondta, hogy főleg a kanyarbemeneteken és a féktávokon szeretnének fejlődni.

Azonban az előzetes elképzeléseik szerint már hétfő délután elkezdték volna a körözést, de az időjárás közbeszólt, és az eső miatt nem tudták elvégezni a munkát. Az teszi ezt különösen érdekessé – és szomorúvá az ő szempontjukból –, hogy ugyanígy jártak a portimãói és barcelonai privát, illetve a mugellói kollektív teszten is, utóbbin persze az egész mezőny megszenvedte ezt. Egyedül a jerezi kollektív teszt volt kivétel ezalól a mostani szezon kezdte óta.

Elmosta az eső a mugellói MotoGP-tesztet, Binder volt a leggyorsabb a kedvezőtlen körülmények között

„Nincs szerencsénk – mondta Álex Rins az Instagram-oldalára kikerült videóban. – Kicsit korábban érkeztünk meg Valenciába, hogy már késő délután elkezdjük a munkát, de elkezdett esni az eső, szóval semmit sem tudtunk csinálni…” Rins ehhez később hozzátette, hogy „csak néhány kört” sikerült megtenniük, mielőtt megérkezett volna az eső. A spanyol pilóta azt is elárulta, hogy az előrejelzéseket látva szerették volna előrehozni a tesztet, de ezt végül nem tudták megtenni.