back to top
2024. október 09. 09:35
KezdőlapMotoGPAz Aprilia vezére szerint Martín leigazolása után „nem lehet több kifogásuk”

Az Aprilia vezére szerint Martín leigazolása után „nem lehet több kifogásuk”

Massimo Rivola megszólalt Jorge Martín leigazolásáról. Az Aprilia versenyrészlegének vezérigazgatója jövőre a bajnoki cím megszerzését célozná meg a spanyol pilótával.

Már több, mint egy hete tudjuk, hogy Jorge Martín jövőre nem a Ducati, hanem az Aprilia gyári csapatát fogja erősíteni. A noaleiek alig egy nap alatt egyeztek meg Martínnal, miután kiderült számára, hogy Marc Márquez kapja meg a piros motort. Ebben a hihetetlenül gyorsan lezajló folyamatban pedig biztosan volt szerepe annak az Aleix Espargarónak, akivel honfitársa kimondottan jó kapcsolatot ápol, és akinek a visszavonulása miatt kellett új pilóta után néznie a gyártónak. Massimo Rivola, az Aprilia versenyrészlegének vezérigazgatója nemrég többek között Espargaró szerepéről is megemlékezett.

Az Aprilia vezére elárulta, a „történelem leggyorsabban megkötött szerződését” írták alá Martínnal

„Szerettünk volna egy élversenyzőt, hiszen Aleix [Espargaró] nálunk fejezi be a pályafutását, és ő megérdemelni, hogy a lehető legjobb pilóta legyen az utódja – kezdte Rivola. – Tulajdonképpen ő segített nekünk abban, hogy Jorgét megszerezzük.”

Rivola a cél is kijelölte. „Jorge már tavaly is harcban volt a bajnoki címért, ahogy idén is, és mi azt szeretnénk, hogy ezt jövőre is megtegye, de akkor már a mi motorunkkal – fejtette ki. – A [bajnoki] győzelem a célunk. És úgy, hogy Jorge az egyik pilótánk, nem lehet több kifogásunk. Egyelőre még nem mi vagyunk a referencia a MotoGP-ben, de minden csapattagunk éjjel-nappal azon dolgozik, hogy egyszer mi legyünk. Mindannyian nagyon vágyunk a sikerre.”

„Persze időt kell adnunk neki [Martínnak], hogy a tesztek alatt megszokja a motort. Úgy gondolom, hogy Jorge a csapattársával együtt – aki az én személyes reményeim szerint Maverick [Viñales] lesz  – kihívásnak fogja ezt felfogni, és fel tudja majd pörgetni magát. Még meglátjuk, hogyan fognak alakulni a dolgok, de nyilvánvalóan nagyon örülünk [Martín] érkezésének.”

Az Aprilia vezére megválaszolta, hogy szeretnének-e Martín mellé egy új, olasz pilótát igazolni

Rivola a szatellitcsapatuk szerepét is kiemelte, amellyel az idei szezonban szorosabb együttműködést folytatnak, mint tavaly az elődjével. „Itt van még nekünk a Trackhouse Racing is, amelynek jövőre már a szezon elejétől két gyári motorja lesz – jelentette ki. – Négy gyári motor együttesen pedig biztosan tovább emeli majd a színvonalat.”