Valentino Rossi egységével második lett a Bathursti 12 órás futamon. A 46-os csapat az egész viadal során kifejezetten versenyképes volt, de a Doktor hibája miatt félidőben visszaestek a középmezőnybe. A drámai végjáték azonban szerencsésen alakult számukra, így végül felállhattak a dobogóra.
Nem sokkal ezután, hogy kiderült, Valentino Rossi idén is a hosszútávú-világbajnokságon vesz részt, a Doktor Ausztráliában ült autóba. Harmadik alkalommal indult el a legendás Bathursti 12 óráson, amelynek helyszíne, a Mount Panorama Circuit egy nagyon megterhelő pálya, mind a pilótákra, mint az autókra nézve. Rossi eddigi próbálkozásai alkalmával mindez fő szerepet játszott, hiszen egyszer egy technikai, egyszer pedig egy vezetői hiba miatt bukta el a dobogót.
Rossi harmadszor is részt vesz a legendás versenyen, ahol eddig nem volt szerencséje
Rossi egysége némileg megváltozott az idei futamra, hiszen Maxime Martint Charles Weerts váltotta, miközben Raffaele Marciello maradt az autóban. Ami viszont nem változott, hogy a WRT istálló által felkészített BMW M4 GT3 Evo a 46-os rajtszámmal vágott neki a viadalnak.
A hétvége érdemi része nem indult jól az egységnek, hiszen csak a tizenharmadik rajthelyet szerezték meg az időmérőn. Viszont a rajt utáni órákban világossá vált, hogy a WRT idén nagyon eltalálta a BMW-k beállításait, mivel mind Rossiék gépe, mind a 32-es rajtszámú testvérautó a leggyorsabbak között volt. Így sokáig a 32-es, majd a 46-os vezette a futamot, de a félidőhöz közeledve az eltolt bokszstratégia miatt a 32-es visszavette az első helyet.
The leaders pit and The Doctor re-enters Mount Panorama!#B12Hr pic.twitter.com/voRogoeRPr
— Bathurst 12 Hour (@Bathurst12hour) February 1, 2025
Rossi eddig a pontig, ahogy általában véve a verseny későbbi részében is, nagyon jó tempót diktált, és lényegében hibátlanul vezetett. A futam alatt elmondta, hogy a Mount Panoramán kifejezetten sokat számít a tapasztalat, így úgy érzi, a mostani a legjobb próbálkozása az eddigiek közül. Az olasz pilóta azt is elárulta, a BMW-k előnye részben abból származik, hogy üzemanyagspórolást célzó üzemmódjuk jobb, mint a többieké, ilyenkor gyorsabbak a riválisoknál.
Viszont Rossi következő etapja már nem ment le problémamentesen: véletlenül előzött egy biztonsági autós időszakban. Az egység emiatt áthajtásos büntetést kapott, amit letöltve visszaestek a középmezőnybe, a nyolcadik helyre. A 46-os innen folyamatosan kapaszkodott vissza, közeledett a szinte végig vezető testvérautóra. Ebből Rossi is kivette a részét, és a küzdeni akarása még akkor is megmutatkozott, amikor az utolsó etapja végén visszavitte az autót. Egy kicsit túl gyorsan érkezett be a bokszutcába, így a BMW hozzáért a külső falhoz, de szerencsére egyáltalán nem sérült meg.
Rossi flies into pit lane and makes contact with the gutter 💥#B12Hr pic.twitter.com/T1K6KMShbs
— Bathurst 12 Hour (@Bathurst12hour) February 2, 2025
Végül az utolsó órát az ötödik helyen kezdték meg, de szerencséjük volt a vetélytársaik stratégiájával. Két előttük lévő egység ugyanis arra játszott, hogy még egyszer ki fog jönni a biztonsági autó, mivel anélkül nem bírták volna végig üzemanyaggal. Végül nem jött be a várakozásuk, így a 46-osban ülő Marciellónak csak egy előzést kellett bemutatnia a második hely átvételéhez. Az olasz versenyző végül egy gyönyörű manőverrel ment el a 77-es rajtszámú Craft Bamboo-Mercedes mellett. A WRT és a BMW így kettős győzelemmel zárta a viadalt, hiszen a 32-es aránylag simán bejött az első helyen. Rossinak tehát harmadik próbálkozásra végre meglett az áhított dobogó Bathurstban.
MASSIVE MOVE FROM MARCIELLO 😱#B12Hr pic.twitter.com/MZli5caHqW
— Bathurst 12 Hour (@Bathurst12hour) February 2, 2025