Jorge Lorenzo pályafutásának első jelentős eredményét a 2003-as szezonban érte el, amikor először nyert olyan professzionális környezetben, mint a Rio de Janeiróban rendezett Brazil Nagydíj. Ekkor figyeltek fel rá először a komolyabb csapatok vezetői és a rajongók.
Lorenzo korai világbajnoki tapasztalatai a 2002-es MotoGP-szezon Spanyol Nagydíjáig nyúlnak vissza, amikor még az edzésen sem tudott részt venni, mert várnia kellett, amíg másnap betölti a 16. életévét, hogy kimenjen a pályára. Ekkor debütált a 125 köbcentiméteres kategóriában a Caja Madrid csapatával.
A spanyol sztárpilóta a 2003. szeptember 20-án rendezett Brazil Nagydíjon még mindig tinédzser volt, és sok volt a bizonytalanság körülötte. A Caja Madrid sokat fektetett a csapatba, amely kritikus helyzetben volt, nem jöttek az eredmények. Akkoriban nagy volt a nyomás, és Lorenzonak köszönhetően ez volt az első győzelmük a nagydíjon. Az izgalmas futam, valamint az utolsó kör eseményei miatt az egyik legmeghatározóbb emléke maradt ez a verseny az azóta a királykategóriában háromszoros világbajnok legendának.
„Amikor elindult a mezőny, az első ötös bolyban le tudtunk szakadni a többiektől, boldog voltam, és egyáltalán nem érdekelt, mi lesz a végeredmény, elsősorban arra törekedtem, hogy teljesítsem a versenyt. Tudtam, hogy kockázattal jár, és eleshetek, de mentem a többiekkel. Elérkeztünk az utolsó körhöz, a negyedik pozícióban küzdöttem, de éreztem, hogy gyorsabb vagyok, mint [Dani] Pedrosa, és a külső íven előzésbe kezdtem” – emlékezett vissza a Lorenzo.
„Én nyerek vagy ütközünk” – Lorenzo felidézte a Rossival vívott egyik legemlékezetesebb csatáját
„Utolértem a második pozícióban haladó [Casey] Stonert is, és akkor úgy gondoltam, »rendben, gyerünk, nyomjuk neki« – folytatta a spanyol sztárpilóta. – De a következő kanyarban kissé kisodródtam, ezért Stoner visszaelőzött.”
„A pálya utolsó szakaszában azonban eldöntöttem, hogy minden erőmet összeszedem, felvettem az aerodinamikailag leghatékonyabb pozíciót, és annyira húztam a gázt, amennyire csak bírtam, ezzel megelőztem az élen haladó [Alex] de Angelist és feljöttem az első helyre. Az utolsó kanyarokban jól zártam a réseket, alig fékeztem, és amikor átmentem a célvonalon, örömömben széttártam a kezeimet. Ez volt talán életem egyik legfontosabb pillanata – jelentette ki a legenda. – Az álom ekkor vált valóssággá.”
Lorenzo 2006-ban és 2007-ben megnyerte a negyedliteres világbajnokságot, 2010-ben, 2012-ben és 2015-ben pedig a királykategóriában diadalmaskodott, 68 futamgyőzelemmel a hatodik helyen áll az örökranglistán. (Lorenzo előzéseit erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.)