Massimo Rivola, az Aprilia Racing vezérigazgatója úgy véli, Marco Bezzecchi Brit Nagydíjon elért diadala azt üzeni Jorge Martínnak, hogy a motorjuk képes a győzelemre. A 26 éves pilóta felidézte, milyen nehézségeket okozott csapattársa sérülése, ahogyan azt is, hogy olykor kételkedett magában.
Ahogyan a Francia, úgy a Brit Nagydíj is meglehetősen kaotikusan alakult a MotoGP mezőnyének, és ezúttal is meglepetésgyőzelem született. Marco Bezzecchi nemhogy először nyert, de először állt dobogóra az Aprilia pilótájaként, miután ő volt az, aki a legjobban ki tudta használni a körülményeket és a kínálkozó lehetőséget.
Piros zászló és Quartararo drámája után Bezzecchi nyert, Marc Márquez bukása után dobogón
Mindezt azok után, hogy a hétvége elején csapattársa, Jorge Martín esetleges távozása volt a fő beszédtéma. Mint ismert, megbízható sajtóértesülések szerint a címvédő egy kilépési záradékra hivatkozva már az idei év végén távozni akar. Massimo Rivola azonban úgy véli, ez a siker a spanyol motoros számára is meggyőző lehet.
„Ez egy üzenet Jorgénak – nyilatkozta az Aprilia versenyrészlegének vezérigazgatója. – A motorunk képes a győzelemre. Úgy vélem, a legjobb, amit tehetünk, hogy megmutatjuk, hogy gyors motorral rendelkezünk. Nagyon örülök a noalei srácok miatt, mert soha nem adták fel, fenntartották a motivációt. Hisznek az általuk elvégzett munkában. Ez egy nagyon rossz időszak után jött, amikor láttuk a teljesítményt, de eredménytelenek voltunk.”
Persze az olasz szakember is tudja, hogy Bezzecchi sikeréhez a szerencse is kellett. Egyfelől ki tudja, mi lett volna piros zászló nélkül, másfelől a győzelem vélhetően az újraindítás után sem lett volna meg önerőből, hiszen Fabio Quartararónak óriási előny birtokában romlott el a hátsó összeültetője. Ugyanakkor azt nem lehet elvitatni, hogy az immáron négyszeres királykateóriás futamgyőztes egész hétvégén jó tempót produkált.
„Sajnálom Fabiót, szinte verhetetlen volt, de a versenyzés már csak ilyen – folytatta Rivola. – Jó látni, hogy Marco nagy különbséggel nyert. Egész hétvégén gyors volt, remek teljesítményt nyújtott, Az biztos, hogy ez a pálya barátságos hozzánk. Folyamatosan fejlesztjük a motort. Az volt a titok, hogy az első két-három kör után ne hibázzon. Ezután jó tempót diktált. Összességében végig gyors volt.”
Bezzecchi erre a napra várt, Zarco újabb győzelemben reménykedett, Marc Márquez dühös magára
Martín továbbra is lábadozik a Katarban elszenvedett sérüléséből, de természetesen követi a pályán zajló eseményeket. Vasárnap a közösségi médiában, egy 24 óráig elérhető Instagram-történet formájában gratulált is az Apriliának és Bezzecchinek. Utóbbi többek között arról beszélt, hogy milyen problémákat okozott csapattársának hiánya.
„Természetesen büszke és boldog vagyok – jelentette ki. – Szerintem ugyanakkor az egész gyárnak büszkének kell lennie. Ahogyan már sokszor elmondtam, Jorge sérülése miatt ez nem volt egy könnyű időszak nekik. Nem akarom azt mondani, hogy ő volt a fő versenyző, de szinte igen, mert ő a világbajnok. Szóval ez nem volt könnyű kezdet számukra. Ami viszont engem illet, én csak próbáltam dolgozni, amennyire tudtam, hogy elhozzam nekik, amit megérdemelnek.”
Bezzecchi számára eddig a hétvégéig nem alakult túl fényesen az idény. Bár az első három főfutamon egy kiesés mellett két hatodik helyet szerzett, ezután egy kilencedik pozíció jött, majd Jerezben és Silverstone-ban csupán tizennegyedik lett, és az újonc Ai Ogura megelőzte őt a házon belüli rangsorban. Ennek kapcsán elárulta, olykor ő is kételkedett saját képességeiben, illetve tudásában.
„Ezek a mögöttem álló srácok is biztosan tudják, hogy a sportban sokan kételkednek az emberben, amikor nehéz idők járnak – fogalmazott. – Legfeljebb annyit tehetünk, hogy megpróbálunk közel maradni azokhoz, akik tudják, mire vagyunk képesek. Az ember próbál nem kételkedni magában, de néha ő is megteszi, amikor semmi nem alakul jól. Szóval nem volt könnyű, de szerencsére nagyon sok jó ember vesz körül, kezdve a csapatomtól, de ez az egész [VR46] Akadémiára is igaz. Ott van Valentino [Rossi], de az Akadémia minden munkatársa csodálatos. Ahogyan a közeli barátaim is. Én egy normális 26 éves srác vagyok, a barátaimmal mindenről tudok beszélni. Az igazi barátok különlegesek, úgyhogy köszönöm nekik.”