back to top
2026. január 15. 12:14
További
    KezdőlapMotoGPRossi már tudja, kik lesznek 2027-ben a csapatának pilótái

    Rossi már tudja, kik lesznek 2027-ben a csapatának pilótái

    Valentino Rossi a VR46 bemutatóján arról beszélt, „már tudja”, kik lesznek a csapata pilótái 2027-től, de még „nem mondhatja el”. A Doktor emellett többek között arra is rámutatott, hogy a hullámzó teljesítményük különösen megnehezítette tavaly a dolgukat.

    Szerdán a VR46 bemutatta az idei, némileg átalakított festését. A római eseményen természetesen ott volt a csapat pilótapárosa, Franco Morbidelli és Fabio Di Giannantonio is, valamint az istálló tulajdonosa, Valentino Rossi is tiszteletét tette. Viszont nem elképzelhetetlen, hogy ilyen felállásban ez volt az utolsó bemutatójuk, hiszen a VR46 már bevallottan is pályázik Pedro Acosta szerződtetésére, miközben a mostani duó mindkét tagjának lejár a szerződése a 2026-os szezon végén.

    Az eddigitől eltérő dizájnt villantott Rossi csapata (képek)

    Amikor aztán az eseményen Rossit arról kérdezték, kik lesznek a csapat pilótái 2027-től, titokzatos választ adott. „Tudom, de nem mondhatom el. Mindenesetre májustól sok mozgás lesz” – hívta fel a figyelmet a számos lejáró szerződésű versenyzőre. Annyi biztos, hogy tavaly sem Diggia, sem Morbidelli nem tette magát a teljesítményével lecserélhetetlenné. Ugyan összesen tizenhárom dobogót gyűjtöttek a sprinteket és a főfutamokat is beleszámítva, de egy fontos területen elmaradtak a Doktor várakozásaitól.

    „Nagyon jó lenne győzni. És ezt már megcsináltuk korábban, a második évünkben [Marco] Bezzecchivel [aki két futamot is nyert 2023-ban]. A dobogó persze szép dolog, de nagyon különleges dolog a királykategóriában elsőként célba érni, szóval nekünk ez a végső célunk” – jelentette ki.

    Rossi szerint a mezőny minőségén túl főként a kiegyensúlyozatlanságuk fogta vissza őket: „Rendkívül magas a színvonal, mindenki nagyon közel van egymáshoz. És nálunk a [hullámzó teljesítmény] még nehezítette a helyzetet, az egyik pályán minden működött, gyors volt a motor és versenyképesek voltak a pilóták, egy héttel később viszont ugyanazzal a csomaggal semmi sem állt össze. Néha a csapat, néha a pilóta nem találta meg a megfelelő beállításokat, és ilyenkor a hétvége érdemi része során kellett kijavítani mindezt, de a jelenlegi mezőnyben egyetlen rossz döntés is elég ahhoz, hogy a dobogóért folyó harc helyett hirtelen a tizedik helyen találja magát az ember.”

    A VR46 főnöke elismerte, tavaly állandóan maguknak nagyították fel a problémáikat

    A kilencszeres világbajnok a jövőbe tekintve nem tart attól, hogy a 2027-es nagy szabályváltozásokkal a Ducati, a partnerük radikálisan visszaesik az erősorrendben „Legalább öt szezon óta a Ducatié a legerősebb motor, mindenki őket próbálja utolérni. Én személy szerint bízom a bolognaiakban, és úgy gondolom, hogy a GP27 fejlesztése már most eléggé előrehaladott állapotban van.”