back to top
2025. december 07. 04:57
További
    KezdőlapSupersportMost: Tömegbaleset után Baldassarri rajt-cél győzelmet aratott

    Most: Tömegbaleset után Baldassarri rajt-cél győzelmet aratott

    Hatalmas rajtbalesettel indult a Supersport világbajnokság szombati versenye. A kawasakis Can Öncü egy nagyon optimista féktávval érkezett meg az első kanyarba, melynek következtében összesen 5 versenyző bukását okozta. Noha a török motoros tovább tudott menni, a felügyelők áthajtásos büntetést osztottak ki neki a felelőtlen motorozásért.

    Az első kanyarban véget ért így a bajnokságot domináló Aegerter futama is, de rajta kívül Verdoia, De Rosa, Caricasulo és Montella is elesett. Az élen ezek után nem voltak izgalmak, ugyanis Baldassari közelébe senki nem tudott érni. Hátrébb viszont Manzi kezdett szépen zárkózni. 6 körrel a vége előtt már a második helyen motorozott. A dobogós helyezésekért folytatott csata egészen az utolsó körökig kitartott.

    Baldassari idei második győzelmével 39 pontra megközelítette Aegertert a bajnokságban, tehát a különbség továbbra is tetemes a két pilóta között. Manzi második helyével megszerezte a Triumph első dobogóját, a harmadik helyet pedig célfotóval Odendaal szerezte meg. A mezőny egyetlen magyar indulója, Sebestyén Péter a 14. helyen végzett, amivel 2 pontot szerzett.

    Végeredmény:

    1 L. BALDASSARRI Evan Bros.WorldSSP Yamaha Team Yamaha
    2 S. MANZI Dynavolt Triumph Triumph 6.240 6.240
    3 S. ODENDAAL Kallio Racing Yamaha 6.288 0.048
    4 V. DEBISE GMT94 Yamaha Yamaha 6.307 0.019
    5 G. VAN STRAALEN EAB Racing Team Yamaha 7.109 0.802
    6 N. TUULI MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 7.126 0.017
    7 B. SOFUOGLU MV Agusta Reparto Corse MV Agusta 8.606 1.480
    8 A. HUERTAS MTM Kawasaki Kawasaki 8.699 0.093
    9 N. BULEGA Aruba.it Racing WorldSSP Team Ducati 13.451 4.752
    10 I. VINALES D34G Racing Ducati 13.891 0.440
    11 O. VOSTATEK MS Racing Yamaha WorldSSP Yamaha 13.983 0.092
    12 P. HOBELSBERGER Kallio Racing Yamaha 19.868 5.885
    13 O. BAYLISS BARNI Spark Racing Team Ducati 20.999 1.131
    14 SEBESTYÉN PÉTER Evan Bros.WorldSSP Yamaha Team Yamaha 21.676 0.677
    15 T. BOOTH-AMOS Prodina Racing WorldSSP Kawasaki 21.938 0.262
    16 L. TACCINI Ten Kate Racing Yamaha Yamaha 22.088 0.150
    17 M. KOFLER CM Racing Ducati 22.095 0.007
    18 U. ORRADRE MS Racing Yamaha WorldSSP Yamaha 28.264 6.169
    19 H. SOOMER Dynavolt Triumph Triumph 29.522 1.258
    20 M. BRENNER VFT Racing Yamaha 31.735 2.213
    21 C. ONCU Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki 37.810 6.075
    22 K. SMITH VFT Racing Yamaha 40.790 2.980
    23 F. FULIGNI D34G Racing Ducati 43.648 2.858
    24 B. CURRIE Motozoo Racing by Puccetti Kawasaki 44.067 0.419
    25 J. BUIS Motozoo Racing by Puccetti Kawasaki 1’00.547 16.480
    26 P. HOMOLA Motoriders Yamaha 1’39.868 39.321
    Nem fejezte be a futamot
    Y. MONTELLA Kawasaki Puccetti Racing Kawasaki
    R. DE ROSA Orelac Racing Verdnatura WorldSSP Ducati
    F. CARICASULO Althea Racing Ducati
    D. AEGERTER Ten Kate Racing Yamaha Yamaha
    A. VERDOIA GMT94 Yamaha Yamaha