2024. április 19. 22:33
KezdőlapMotoGPArculcsapás volt Gardner számára a kategóriaváltás

Arculcsapás volt Gardner számára a kategóriaváltás

Küzd egyelőre a kategóriaváltás jelentette kihívásokkal Remy Gardner, 2021 Moto2-es világbajnoka. Az ausztrál többet várt magától.

Az 1987-es 500-as világbajnok Wayne Gardner fia 2020-ban tudott először dobogóra állni, majd futamot nyerni a Moto2-ben. Ezt követően viszont átszakadt egy gát, és 2021-ben már világbajnokká koronázták a jelenkor középső kategóriájában. Ehhez ajós csapattársát, Raúl Fernándezt kellett legyőznie, kettejük között végül mindössze négy pont döntött.

A 24 éves motoros (és egyébként Raúl Fernández) 2022-re fellépett a MotoGP-be, de az átállás egyelőre kifejezetten macerásnak tűnik. Nem is titkolja, többet remélt újoncévétől.

Ha őszintén válaszolok erre a kérdésre, többet vártam ettől a váltástól” – ismeri el Gardner. „Láthattuk, mire voltak képesek az elmúlt években a Moto2-ből érkező srácok, és láthattuk azt is, hogy mennyire dominánsan tudtam zárni a szezont. Szóval többet vártam. Nagyon kemény volt az első néhány verseny, remélhetőleg Európa hoz némi stabilitást. Ami eddig történt, az komoly arculcsapás volt számomra.

Austinban tulajdonképpen minden KTM-es küszködött, nem volt kivétel ez alól Gardner sem. Az osztrák márka egyetlen pontszerző motorosa végül Brad Binder volt a maga tizenkettedik helyével.

Remélhetőleg a KTM el tudott raktározni valami hasznos információt azzal kapcsolatban, hogy tudnánk javulni Európában” – bizakodik Gardner. „Négyen vagyunk a márkánál, és mindannyian a legjobbunkat nyújtjuk. Ehhez képest egyetlen olyan motoros van, aki a négy közül pontot tud szerezni. Remélhetőleg gyűjtöttek a gyárban adatokat.

Remy Gardner eddig négy futamon mindössze egyetlen pontot tudott szerezni, mögötte csak a csapattárs, valamint Fabio di Giannantonio és a beugró Stefan Bradl állnak a tabellán.