2024. március 28. 22:52
KezdőlapMotoGPMárquez szerint súlyos probléma az előzések hiánya

Márquez szerint súlyos probléma az előzések hiánya

Marc Márquez úgy véli, valamit kezdeni kell azzal, hogy a MotoGP-ben egyre kevesebb az előzés. Jelenleg szerinte ez majdhogynem lehetetlen.

A MotoGP-ben talán a valaha volt legversenyképesebb mezőny jött össze 2022-re. Ebben a szezonban ugyanis már tizenegy különböző versenyző és mind a hat gyártó felállhatott legalább egyszer a dobogóra. És mégis, a MotoGP-ben az előzés egyre inkább az ellenfél hibáján múlik. Néhány versenyző, mint például a regnáló bajnok Fabio Quartararo, úgy véli, hogy ezért részben a motorjaik tulajdonságai a hibásak, mivel a gyorsulás és/vagy a végsebesség hiánya miatt túl messze vannak a féktávon.

Ez kisebb-nagyobb mértékben mindig is így volt. Ugyanígy az a panasz is régóta létezik, hogy más versenyzők szoros követése miatt az első gumiabroncsok hőmérséklete megemelkedhet, ami növeli a nyomást és csökkenti a tapadást. Mások azonban, köztük a nyolcszoros világbajnok Marc Marquez, úgy érzik, hogy az elmúlt szezonokban a szárnyak és a különböző elektronikai eszközök, így például az összeültető bevezetése miatt érezhetően rosszabb lett a helyzet az előzéseket illetően.

De miért?

Hogy pontosan miért, az nem világos, de az egyik elmélet szerint az első gumiabroncsot a fékezés és a kanyarodás közbeni nagyobb terhelés miatt a korábbinál keményebb munkára kényszerítik. Emellett pedig a szárnyakból származó kavargó levegő is hozzájárul a túlmelegedéshez. Az elmúlt két versenyen történt erre több példa is. Jerezben Fabio Quartarato egyetlen alkalommal sem tudta még csak megpróbálni sem megelőzni Francesco Bagnaiát. Jack Miller és Marc Marquez pedig egészen egy késői hibáig tartották maguk mögött az egyébként sokkal gyorsabb Aleix Espargarót.

Vasárnap Le Mans-ban Quartararo a 2. körtől a célba érkezésig Aleix Espargaro mögött ragadt. Luca Marini a 13. körtől a kockás zászlóig sakkban tartotta Maverick Viñalest.

Márquez szerint a nézők előzéseket akarnak

Az aktuális motorokkal, illetve a kategória helyzetéből adódóan, ahhoz, hogy most valakit megelőzzünk, nagyon agresszív mozdulatra van szükség” – magyarázta Márquez. „A holeshot (összeültető – a szerk.), az aerodinamika és ezek a dolgok miatt most nagyon nehéz előzni. Már korábban is mondtam a biztonsági értekezleten, hogy ebbe az irányba megyünk. Gyorsabb köridőket érünk el, de az emberek nem veszik észre, ha fél másodperccel gyorsabban vagy lassabban mész. Ők előzéseket akarnak látni!

Marquez hozzátette: „Fabio például nagyon gyors volt, de ma ‘bezárták’ Aleix Espargaró mögé. Ugyanez volt a helyzet Aleix-sel Jerezben. Ha az elöl haladó versenyző nem hibázik, akkor szinte lehetetlen előzni.

A többiek hibáit kihasználva Marquez végül egy halovány hatodik helyet szerzett Le Mans-ban. „Tegnap azt mondtam, hogy az 5. és 7. hely között volt a pozíciónk. Három versenyző (Rins, Mir és Bagnaia – a szerk.) előttem bukott, így végül elértük a célunkat” – mondta a Repsol Honda versenyzője a futam után. „Nem tudtam gyorsabb lenni, csak megpróbáltam befejezni a versenyt.

Luca Marini: Hátul maradsz és vársz egy hibára

Luca Marini ugyan még csak a második MotoGP-szezonját kezdi, de a VR46 Ducati versenyzője már eleget látott ahhoz, hogy úgy gondolja, valamit változtatni kell. Az olasz reméli, hogy a jövőbeni első gumiabroncs-fejlesztés kifejezetten a más versenyzők követése közben növekvő nyomás ellensúlyozására irányulhat.

A mostani gumikkal nagyon-nagyon nehéz előzni, mert az első nyomás megemelkedik más motorok mögött. Aztán fékezéskor sem olyan könnyű, mert mindenki nagyon későn fékez. Ezek a MotoGP motorok hihetetlenek. A gumik is hihetetlenek. Véleményem szerint a Michelin hihetetlen munkát végzett a hátsó gumival. Most már az első gumikra kell koncentrálniuk, hogy még több show-t tudjanak produkálni. Így most csak az elöl haladó versenyző mögött maradsz és várod, hogy hibázzon. Ha nem hibázunk, akkor lehetetlen előzni.

Marini, aki vasárnap a kilencedik helyen végzett, miután a verseny második felében Maverick Vinalest tartotta maga mögött. Viccelődött is ezzel:

Biztos én vagyok az a versenyző, akit (Maverick Viñales) most a legjobban utál! Minden alkalommal, amikor mögöttem van, megpróbálom magam mögött tartani. Sokkal gyorsabb a versenytempóját tekintve, de nem tud megelőzni. Szerintem az első érzés, az első guminyomás miatt. Ha nem követsz el hibát, a mögötted lévő versenyző nem tud előzni. Illetve csak akkor, ha sokkal nagyobb sebességed van az egyenesben, de most ez nem így van.

Segítene-e a helyzeten egy versenyző+motor minimumsúly?

A kanyarokban a növekvő első guminyomás miatt nehéz egy másik versenyzőt szorosan követni. Ezért az egyenesekben a gyorsulás még fontosabbá vált az előzési lehetőségek megteremtéséhez. Ez rossz hír pont a fentebb idézett Marini számára, aki 184 centijével és 69 kilójával a MotoGP egyik legnagyobb testű motorosa.

A kigyorsítás után a következő fékezésnél túl sok méterrel hátrébb érkezem meg. Így pedig lehetetlen más versenyzőket megelőzni, anélkül, hogy beléjük ütközék” – mondta Marini. „Talán azért, mert magasabb vagyok, vagy mert több a súlyom, mint más versenyzőknek. Lehetőség lehet arra, hogy egy minimális súlyt szabjunk meg. Számomra ez lenne a legjobb, ha Carmelo és a Dorna ezt akarná. Tudom, hogy Petruccinál ugyanez volt a helyzet. Igazságosabb lehet a minimális súly. Más sportágakban és más kategóriákban is így van.

Egy másik versenyző, aki a kigyorsításokkal küzdöttküzdött, de Quartararóhoz hasonlóan inkább technikai, mint fizikai okok miatt, Márquez csapattársa, Pol Espargaró volt.

Az egyik legnagyobb problémám jelenleg ezzel a motorral az, hogy nem tudok előzni. Nem érzem, hogy van kellő tempóm és erőm a többi versenyzőt támadni. Elég sokat veszítettem a kigyorsításon a puszta tapadás miatt, aztán az előzéshez vissza kellett nyernem a vesztett időt, ráadásul sokkal később kellett fékeznem. A verseny során körülbelül hatszor próbáltam megelőzni a KTM-eseket, és ez a hatszor lett széles a vége. Amint beragadok valaki mögé, nem tudok előzni. Tudom, hogy az első gumi melegedésével kapcsolatos helyzet egyre inkább problémává válik. Ráadásul, ha ehhez hozzávesszük, hogy rosszul gyorsulunk, akkor sokkal többet kell visszanyerni a fékeken, hogy megpróbáljunk előzni.

ForrásCrash.net