2024. március 29. 07:47
KezdőlapMotoGPQuartararo: Ez hülyeség volt

Quartararo: Ez hülyeség volt

A Yamaha és Fabio Quartararo számára az asseni nagydíj emlékezetes marad, de nem a kiemelkedő teljesítmény miatt. A francia kétszer is bukott a versenyen, és pontok nélkül térhetett haza.

„A harmadik körben elkövettem egy buta hibát. Nem volt szükség ilyen manőverre a verseny ilyen korai szakaszában. Tanulni fogok az esetből” – mondta Fabio Quartararo a Holland TT után. A francia a versenyen bukott, amikor az 5-ös kanyarban merész akciót hajtott végre Aleix Espargaróval szemben.

„Pecco nagy előnyre tett szert az első körben. De a következő körben ismét közel kerültünk hozzá. A bukás előtti körben láttam, hogy a kanyarban megpróbálkozhatok egy előzéssel”magyarázta a regnáló bajnok. „Sajnos akkor messziről érkeztem, túl mélyet fékeztem. Azt hittem, hogy működni fog, de rosszul sült el a dolog.”

Quartararo ezután visszaállt, de néhány kör után a box felé vette az irányt. Miért ment mégis vissza a pályára? „Nem tudom. Alapvetően egy körrel voltam lemaradva a mezőny többi részétől” – mondta a listavezető.  „A csapat visszaküldött, talán azért, mert esőt jósoltak. Nem az én döntésem volt.”

„Aztán én is újra nyomtam. Még vizsgáljuk a motort, de biztos vagyok benne, hogy a kipörgésgátló érzékelője nem volt rendben” – mondta Quartararo a kanyar kijáratánál történt második bukásáról. „Az első megcsúszást még sikerült megfognom, de amikor jött a következő, már nem volt esélyem. Úgy érzem megsérültem, fáj a vállam.”

„Természetesen az ember harcolni akar az ellenfeleivel. Hibáztam. A stratégiánk az volt: amikor elől vagyok, mindent beleadok, amikor valaki mögött haladok, ne hibázzak. Én fordítva csináltam” – ismerte el utólag a francia. „Ez hülyeség volt. Valószínűleg most két napig bosszús leszek, de aztán majd a korábbi futamokra gondolok, amelyek kiválóan sikerültek.”

A verseny után a FIM MotoGP stewardjai Quartararót büntetéssel sújtották az Espargaróval történt incidens miatt. Az indok, hogy tönkretette az Aprilia versenyzőjének futamát. A döntés értelmében Quartararónak Silverstone-ban hosszú körös büntetést kell végrehajtania.